Ti hogyan vezetitek le a gyerekek energiáját, amíg otthon vagytok a COVID-19 miatt?

Mi nagyon elfoglaltak vagyunk, mióta terjed a vírus és nincs iskola. Házimunka, lecke, távmunka és közben ott egy gyerek, aki – bár ő jól eljátszik egyedül is – de azért sokszor igényli a társaságot, ráadásul rengeteg energiája felhalmozódik, amit nem tud a barátokkal a játszótéren levezetni, így nekem kell erről gondoskodni.

Ez persze nagyon fárasztó, hiszen a férjemmel mindketten dolgozunk is, ugyanakkor már nagyon lelkiismeret furdalásom van tőle, hogy sokszor kell elküldenem a gyereket, mert abban a pillanatban éppen nagyon-nagyon meg kell csinálnom valamit. 

Próbálom ezt azzal ellensúlyozni, hogy kijelölök időszakokat, amikor “hagyom a ruhát másra” és vele foglalkozom. Próbálok kreatív lenni, de sokszor ismétlem magam, ő pedig már unja. Arra gondoltam, hogy segíthetnénk egymásnak és adhatnátok tippeket, hogy ti mit csináltok a gyerekekkel otthon, ráadásul úgy, hogy mozogjon is.

Az én listám ez:

  1. Akadálypálya – mindenféle dolgot, amin át kell egyensúlyozni, mászni egymás után rakunk (pl. kanapé párnák) és kijelölünk célokat, hogy hová kell eljutni. Mindig kell figyelni, hogy biztonságos legyen. Nálunk kissé hiperaktív a gyerek, hajlamos emiatt a balesetekre is, emiatt én kiemelten figyelek. (Tőlem örökölte egyébként.)
  2. Láva a padló – ezért valamiért minden gyerek, akit ismerek meg van őrülve. Kijelölünk szigeteket a lakásban és csak oda lépve szabad közlekedni. Kis ugrándozás egyik helyről a másikra.
  3. Görkori, roller – nálunk megoldható a társasház udvarában és imádom, mert egyébként is úgy gondolom, hogy a sportértéken kívül nagyon erős fejlesztő hatása is van, az egyensúlyozás miatt.
  4. Fogócska – szaladgálásnak jó, de ketten vagy hárman egy idő után kicsit uncsi. 🙂
  5. A lakásban “fitness” pontok kijelölése: pl. a gyerekszobába lépve ugrándozás, a nappaliban a kanapéra leülés előtt kitörések, konyhában lábujjérintés… Egyébként ez nekem is jót tesz.
  6. Mini trambulin – nekünk van egy ilyenünk a falhoz támasztva, bent a szobában. Akciósan vettem egy közeli üzletben, nem a legdrágább fajta, de nagyon megérte. Az én gyerekem egyébként is nagyon aktív, nála lecke közben is be szoktam vetni, hogy ha látom, hogy már nagyon nem tud figyelni, akkor mehet ugrándozni kicsit a trambulinra. A férjem nem nagyon örült, mikor hazaállítottam kb 1 éve ezzel a “szoba ugrálóval”, de mostanra ő is egyetért, hogy jó vétel volt.
  7. Házibuli – mi mindnyájan nagyon szeretünk táncolni, így rendezünk itthon bulikat hármunknak. Azon kívül, hogy mozgunk sokat, még a hangulat is szuper lesz tőle. (Néha eltérő vélemények vannak a zene választást illetően, mert a Baby Shark-ot és a Crazy Frog-ot én annyira nem szeretem, de azért szoktam engedményeket tenni…)
  8. Példamutatás – az az igazság, hogy mostanában nagyon nincs sem időm, sem energiám mozogni, de azt észrevettem, hogy ha én elkezdek sportolni, akkor nagyon sokszor ő is beszáll, így már emiatt is megéri (megérné).
  9. Foci – sajnos a férjem nem nagy focirajongó és most ő még nálam is jobban el van havazva, így azt csinálom, hogy  a Youtube-on foci trükk videókat nézünk és utána próbáljuk azokat megcsinálni az udvaron. Én nagyon ügyetlen vagyok ebben, ezen sokat nevetünk, de közben mozgunk és nagyon erősen koncentrálunk.
  10. Tükröm, tükröm – minden körben más mutogatja, hogy milyen pozíciókban kell megállni. Így kis jógát is lehet csempészni az életébe. (Bár én sem vagyok nagy jógás, de az alappózoknak utánanéztem.)
  11. Párnacsata – a reggelek így kezdődnek általában.
  12. Egyensúlyozós játékok – Ki tud tovább 1 lábon állni? Táncmegállítós játék, ahol, ha valaki azt mondja, hogy stop, akkor ugyanabban a pózban kell maradni. Vonalon egyensúlyozva járás.

Ezek közül nem csináljuk mindegyiket minden nap, de jó repertoár válogatni.

Ti hogyan mozgatjátok le a gyerekeket?

Pin It on Pinterest

Share This