Hogyan tanítsuk a Fejlődésorientált Szemléletet (Growth Mindset) a gyerekeknek?

Nemrégiben olvastam Carol Dweck Growth Mindset című könyvét és nagyon mély benyomást tett rám. (A magyar verzió címe: Szemléletváltás) Egyrészt nagyon örültem, hogy amiket írt, nagy összhangban állnak azokkal a gyereknevelési elvekkel, amiket én is követek, másrészt elképesztő történetekkel szembesültem azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos, hogy a gondolkodásmódunkat a megfelelő mederbe tereljük és ebben segítsünk a gyerekeknek is.

A magyar fordításban fejlődési szemléletnek fordítják a Growth Mindset kifejezést, de nekem a fejlődésorientált szemlélet kifejezés találóbbnak tűnik, ebben a cikkben inkább ezt használom, felváltva az angol verzióval a nehezen fordíthatóság miatt.

Carol Dweck professzor, a Stanford egyetem kutatója, karrierje kezdetén azt kutatta, hogy a hibázás hogyan hogy hogyan hat az emberekre és őrületes dolgokra jött rá. Látta, hogy egyes gyerekek elkerülik a kihívásokat, míg mások kifejezetten örültek, ha nehezebb feladatokkal szembesültek és úgy gondolták, hogy ezektől a feladatoktól fejlődni fognak. Vajon mitől lehetnek ekkora különbségek gyerekek között és hogyan lehet őket a fejlődésorientált gondolkodásmód felé terelni?

Mi is az a Fejlődésorientált szemlélet?

Carol Dweck definíciója szerint az ezzel a szemlélettel bíró emberek hisznek abban, hogy a képességeik elhivatottsággal és kemény munkával fejleszthetőek – az alapvető agyi teljesítmény és a tehetség csak kiindulópont. Ez a nézet lehetővé teszi a tanulás szeretetét és a kitartást, melyek elengedhetetlenek a céljaink eléréséhez.

Mit is jelent ez?

Hogy hiszünk abban, hogy az intelligencia nem egy kőbe vésett dolog és fejleszthető és hogy hiszünk abban, hogy az erőfeszítésekkel elérhetünk nagyobb dolgokat.
Ha valaki ezzel a szemléletmóddal rendelkezik, akkor nincs szüksége arra, hogy folyamatosan bizonygassa, hogy mennyire okos, hiszen a hangsúly a fejlődésen van. Ezzel szemben a fix szemlélettel rendelkező emberek igyekeznek folyamatos bizonyítékokat prezentálni az intelligenciájukról, tehetségükről, hozzáértésükről.

Senki sem rendelkezik tisztán fejlődésorientált szemlélettel vagy az ellenkezőjével, inkább az mondható el, hogy a hibákat vagy kihívásokat valaki általában melyik szemlélettel közelíti meg. De még egy alapvetően fejlődésorientált embernek is lehetnek rosszabb napjai, amikor nehezebben hisz magában, míg máskor óriási elhivatottsággal vág bele a legnagyobb kihívásba is.

 

A fejlődésorientált szemlélet jellemzői:

  • szereti a kihívásokat, hiszen abból tanulhat
  • nem fél a hibázástól, hanem a tanulási folyamat részeként tekint rá
  • hisz abban, hogy az intelligencia és a személyiség fejleszthető
  • kitart akkor is, amikor nehézségekbe ütközik
  • mások sikere inspirálja
  • nem az vezérli, hogy mások mit gondolnak róla
  • keresi a nála tapasztaltabb emberek társaságát és nem fél tanácsot kérni tőlük
  • nem fél kérdéseket feltenni és kiállni az igazáért

A fix szemlélet jellemzői:

  • nem hisz abban, hogy az intelligencia fejleszthető és ezért ha valamilyen erőfeszítést kell tennie, azt a saját hiányosságai bizonyítékaként éli meg
  • hiszi, hogy a veleszületett tehetség a döntő tényező az emberek képességeiben
  • kerüli a kihívásokat, hiszen rajtuk keresztül bebizonyosodhat, hogy ő nem elég okos, intelligens, tehetséges, stb.
  • a hibázást problémaként kezeli, hiszen ez bizonyíték az inkompetenciára a szemében
  • megpróbál minél intelligensebbnek tűnni és ezt a képet igyekszik minden áron fenntartani magáról
  • nem kérdez, mert úgy gondolja, hogy azzal a hozzá nem értését bizonyítja
  • kerüli a területén nála jobban teljesítők társaságát

Ezek szerint a veleszületett tehetség nem létezik?

Carol Dweck nem azt állítja, hogy mindenki ugyanolyan képességekkel rendelkezik, hanem azt, hogy a szorgalom és a munka sok esetben előbbre vihet, mint a veleszületett képességek. Mindannyian más testfelépítéssel, aggyal, idegrendszerrel születünk.
Nagyon jó példa erre Michael Jordan, aki a középiskolában nem került be az iskolai kosár csapatba, ám ekkor annyira keményen kezdett edzeni, hogy végül mindenkinél jobb lett.

Hogyan terelhetjük gyerekeinket a fejlődésorientált gondolkodásmód felé?

Mesélj a gyerekeknek arról, hogy hogyan működik az agy!

Beszélgessetek róla, hogy hogyan képződnek újabb és újabb kapcsolatok az idegsejtek között, mikor tanul és hogy minden egyes perc tanulással egyre intelligensebb lesz. Mutathatsz neki videókat is a neuroplaszticitásról, ha nem túl bonyolult neki még. Ez egy nagyon fontos lépés, hiszen a felnőttek számára is motiváló, ha tudjuk, hogy amit csinálunk, attól fejlődünk.
Amit mi néztünk itthon, sajnos angolul van, de nagyon szuper:
https://www.youtube.com/watch?v=rf8FX2sI3gU
(Magyarul nem találtam ennek megfelelőt. Légy szíves, ha tudtok ilyet, akkor a kommenteknél jelezzétek! Köszönjük! )

Mutass jó példát!

A gyerekek az első éveikben tőlünk tanulják meg, hogy hogyan “kell” viszonyulni a külvilághoz, így a kihívásokhoz, nehézségekhez is. Próbálj minél megoldásorientáltabb lenni és próbáld magadat is a fejlődésorientált szemlélet felé terelni. Ha a szülőktől azt látja a gyerek, hogy a kihívásokat jobb elkerülni, illetve hogy hibázni bűn, akkor ő is ezek szerint fog viselkedni.

Hagyd, hogy hibázzon!

Erről már egy régebbi cikkemben is írtam hosszabban. A hibákból tanul az ember és általában azok nem hibáznak, akik nem próbálnak ki új dolgokat, illetve a lehető legkevesebbet vállalják magukra. Új és nehéz dolgok elsajátításakor természetes, hogy hibázunk.
Ne szidd le, ha hibázik, mert később félni fog a hibáktól. Beszéljétek meg, hogy mit lehetett volna másképpen csinálni, mik a következő lépések és mit tanult a hibájából. Ha megtanulja, hogy a hibái előre vihetik, akkor magabiztosabban fog belevágni a következő nagy feladatba, kihívásba.
Ha tudod, hogy nagyon sok energiát belefektetett abba a dologba, amibe végül belebukott, elmondhatod neki, hogy mennyire büszke vagy rá, hogy keményen dolgozott és segíthetsz neki kitalálni, hogy milyen új megközelítés szükséges ahhoz hogy legközelebb sikeres legyen a próbálkozása.

Tűzzetek ki célokat közösen!

Ha még nem annyira elhivatott valamilyen nagy cél irányában, hogy tűzön-vízen keresztülvinné, amit szeretne, akkor először próbálkozzatok kisebb, elérhető, de nem túl könnyű célokkal. Ha túl könnyű a cél, akkor nem kell erőfeszítést tennie és nem is lesz annyira büszke magára, mikor eléri. Ha nehezebb, de elérhető célt állítotok fel és eléri, az óriási örömet, büszkeséget és motivációt adhat neki és ezen keresztül tanulja, hogy mindent megtanulhat, elérhet, de keményen dolgoznia kell érte.

Mesélj neki történeteket híres emberekről, akik sokat dolgoztak a sikereikért, sok nehézséggel kellett megküzdeniük, de végül elérték.

Jó példák:
Michael Jordan, akinek a kemény munkáját még a csapat tagjai is ámulattal követték
J.K. Rowling, a Harry Potter szerzője, akit 12 kiadó utasított vissza, mielőtt publikálták volna az első Harry Potter könyvet
Helen Keller, aki egy gyerekkori betegség miatt megsüketült és megvakult, de hihetetlen mennyiségű viszontagságon keresztül megtanult kommunikálni a környezetével és végül bejárta a világot, könyveket írt és motivációs beszédeket tartott.

Dicsérd az erőfeszítéseit, ne a tulajdonságait!

Az 1970-es évek környékén indult az USA-ban az a mozgalom, ahol dicséreteken keresztül szerették volna a gyerekek önbizalmát növelni. Sajnos ez nagyon félrevezető volt és egyes kutatások szerint ez az oka a depressziós emberek számának megugrásában. (Persze ennek vannak más összetevői is, de nagy szerepet játszhat.)
Ha a gyerekünk folyton azt hallja tőlünk, hogy ő mennyire okos, ügyes, szép, stb., akkor elképzelhető, hogy félni fog felvállalni a kihívásokat, amik során esetleg bebizonyosodhat előttünk, hogy mégsem annyira nagyszerű körülötte minden.
Én tipikusan jó példa vagyok erre. Nagyon jó tanuló voltam, sokszor hallottam a szüleimtől és a tanáraimtól is hogy nagyon okos vagyok és egy ideig nem is éreztem fenyegetettnek ezt státuszomat, de később, mikor erősebb iskolába kerültem, szerettem volna, ha ugyanez a kép maradna meg rólam és nem értettem, hogy miért kell olyan nagy erőfeszítés ugyanazokhoz az eredményekhez. Elkezdtem magamról azt gondolni, hogy nem is vagyok annyira jó. Az önbizalmam elkezdett összeomlani, miközben igyekeztem a jó tanuló képet fenntartani magamról.
Ezek szerint nem szabad dicsérni?
Egyáltalán nem erről van szó, de nem jó cimkéket akasztani a gyerekekre, inkább az erőfeszítést jó díjazni. Ez azokra a helyzetekre is igaz, amikor a gyerekünk nem teljesített nagyon jól, de mi tudjuk, hogy tényleg rengeteg energiát beleadott.
Nagyon fontos, hogy csak akkor dicsérjünk, ha tényleg volt erőfeszítés az eredmény mögött.

Ne címkézd! Ne mond neki a soha és mindig szavakat!

“Soha nem csinálod ezt vagy azt..” “Mindig csak rosszalkodsz!” Olyan jó kisfiú vagy! Olyan rossz kisfiú vagy!
Ezek mind címkék, amiket ráaggatunk a gyerekekre és ők elkezdik elhinni, hogy jók, rosszak, buták, okosak, neveletlenek, stb és ezt bizonygatva élni tovább. Nagyon nehéz ezt elhagyni, hiszen legtöbbünket így neveltek, nekem is kicsúszik néha ez-az a számon, de ezek nagyon károsak lehetnek. Próbálj figyelni rá, hogy a jelenlegi viselkedéséről, az erőfeszítéséről vagy éppen valamilyen dologról beszélj vele, amit éppen csinált, ne általánosíts!

A “még” szó ereje

Professor Dweck könyvében van egy törénet egy chicagói iskoláról, ahol rossz jegyek helyett a “még nem” értékelést kapják a gyerekek. Ez nagyon pozitív üzenetet küld a gyerekek felé. Megmutatja, hogy a tanár hisz abban, hogy ők is meg fogják jól tanulni az anyagot, de kell MÉG egy kis erőfeszítés, hogy célba érjenek. Ezzel azt közvetítik feléjük, hogy a tanulási görbén már elindultak, csak még nem értek a végére.
Mennyivel jobb érzés azt érezni a gyereknek, hogy az anyukája, apukája, tanára hisz benne, hogy ő is elérhet egy célt, “csak” dolgoznia kell még többet érte.

Remélem sikerült felkelteni az érdeklődéseteket a fejlődésorientált szemlélettel kapcsolatban és találtatok a cikkben hasznos tanácsokat!

Pin It on Pinterest

Share This