Tényleg megöli az iskola a kreativitást?

megoli-iskola-kreativitast

Vajon az egy véletlennek köszönhető, hogy szinte minden gyerek szeret töréneteket, meséket írni, rajzolgatni, festegetni, táncolni, zenélni? Miért van az, hogy ezeket a tehetségeket elveszítjük? Mire nevel minket az iskola?




Valószínűleg sokan ismeritek a TED Talk előadás sorozatot, de aki mégsem, annak dióhéjban annyit mondanék el róla, hogy nagyon érdekes témákról (oktatás, gyerekek, szeretet, tudomány, üzlet, stb…) tartanak előadásokat nagyon érdekes emberek. Minden idők legnézetteb TED Talk-ja KEN Robinson úr nevéhez kötődik, aki “Megöli az iskola a kreativitást?” címmel tartott egy zseniális előadást. A mai cikk ihlete innen származik.(A cikk alján be is szúrtam a videot. Magyar felirattal is megtekinthető. Tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom.)

Ez az előadás rettenetesen sok vitát indított el, sok szülő kivette a gyerekét az iskolából, sokan új iskolák után néztek. De miről is van itt szó? Miért gondolják úgy, hogy az iskola megöli a kreativitást?

A gyerekek, akik másban tehetségesek…

A jelenkori iskolák (eltekintve az alternatív iskoláktól), úgy működnek, hogy a gyereket iskola padba kényszerítve, óriási mennyiségű lexikális tudással töltik meg a fejüket. (Vagy legalábbis megpróbálják.) Az egész folyamat azoknak a gyerekeknek kedvez, akik ebben tehetségesek, akikből a “folyamat végén” egyetemi professzor lesz. Ők szuperul tudnak teljesíteni ebben a rendszerben, lesz sikerélményük is, ha nem fáradnak bele a folytonos biflázásba. De mi van azokkal a gyerekekkel, akik más dolgokban tehetségesek? Akik esetleg nem olyan jól írnak-olvasnak, de kiválóan rajzolnak/festenek/énekelnek/zenélnek/mozognak? Mi van azokkal a gyerekekkel, akiknek sokkal nagyobb a mozgásigényük és nem tudnak 45 percet (esetenként még többet) egy helyben az iskolapadban ülni?



Gillian Lynne egy kiemelkedően tehetséges balerina és koreográfus. A Broadway neki köszönheti például a Macskák és az Operaház Fantomja őrületes sikereit.
Gillian 1926-ban született és a 30-as években járt iskolába. Nem teljesített valami jól. Állandóan izgett-mozgott, nem tudott figyelni. Természetesen már akkor sem ez volt az elvárt viselkedés. Manapság ezeket a gyerekeket hívják hiperaktívnak…
Gillian anyukája nagyon aggódott a kislánya iskolai teljesítménye miatt és elvitte egy orvoshoz. Miután az orvos végighallgatta az aggódó anyuka beszámolóját, azt mondta Gillian-nek, hogy négyszemközt kell beszélnie az anyukájával, így őt magára hagyták a szobában, ahol az orvos felkapcsolta az íróasztalán elhelyezett rádiót. Gillian anyukája értetlenül állt a dolog előtt, de az orvos csak ennyit mondott neki: “Csak figyeljen!” A kislány, mivel azt hitte egyedül van, egyből táncolni kezdett. Percekig nézték őt kintről, majd az orvos így szólt: “Mrs Lynne! Az ön gyermeke nem beteg, hanem táncos! Vigye el egy tánciskolába!”
Gillian így emlékszik vissza az első tánciskolai élményeire: “El nem tudom mondani, hogy milyen gyönyörű volt. Egy szoba, tele olyan emberekkel, mint én. Gyerekek, akik ugyanúgy nem tudtak egy helyben ülni, mint én. Gyerekek, akiknek mozogniuk kell ahhoz, hogy gondolkodni tudjanak. Gyerekek, akik mozogva gondolkodnak.”
Mi lett volna, ha esetleg egy másik, nem olyan szemfüles orvoshoz került volna? Talán kap egy gyógyszert és megmondják neki, hogy csillapodjon le…




Nagyon fontos lenne, hogy minden gyerekben megtalálják azt, amiben tehetséges, azt, amit valóban szeret és támogassák, hogy fejlődhessen az adott területen.
Csak gondoljunk bele, hogy a felnőttnek, aki nem találta meg a hivatását, azt amit valóban szeret csinálni, mennyire lélekörlő a mindennapi munka. Ezen kívül csak az tud kiemelkedően jó lenni a hivatásában, akinek a munka nem munka, hanem tulajdonképpen a hobbija. Soha nem azok tudnak nagyot alkotni, akik reggel 9-kor undorral ültek be az íróasztaluk mögé és este 5 előtt már percenként nézték az órájukat, hogy mikor mehetnek már haza, hanem azok, akik olyan valamivel foglalkoznak, ami boldoggá teszi őket. Nevelhetjük arra a gyerekeinket, hogy mindenféleképpen közgazdászok legyenek egy multinál, de valóban ez garantálja majd neki a boldog életet? Akkor miért történik, hogy annyi ember hagyja ott a nagyvállalalatokat, hogy saját kreatív üzletbe fogjon? De a másik gyerek pedig lehet éppen közgazdász akar lenni, mert szenvedélyesen érdekli, hogy a keresleti és a kínálati görbe miért pont ott keresztezi egymást, ahol… 🙂

De hogyan tudjuk kitalálni, hogy ha nem a matematika és az olvasás, akkor miben jó a gyerekünk?

A vesszőparipám, amit általában nem tudok kihagyni egy cikkből sem, a szabad játék, az önálló felfedezés fontossága. Ha hagyjuk a gyereket, hogy szabadon játsszon, akkor könnyebben kiderül az is, hogy őt mi érdekli, mi foglalkoztatja igazán. Vekerdytől már sokszor idéztem, miszerint a gyerekeknek a normális fejlődéshez még iskoláskorban is elengedhetetlen a szabadban való rohangálás, a szabad játék, az önálló alkotás.
“A zseniális topmenedzser nem abból lesz, aki már az óvodában topmenedzser képzést kapott. Hanem abból, aki teljes értékű óvodás lehetett, sok mozgással, szabad játékkal, mindennapos mesehallgatással.” – Vekerdy Tamás
De nem kell siettetni a gyereket. Ha nem derült ki 8 évesen, akkor majd kiderül később. Lehet csak középiskolában, vagy még később jön rá, hogy mi az ami érdekli. Nálam kb 30 éves kromban jött a gyermekpszichológia iránti imádat, de megtaláltam… 🙂

A gyerekek, akik később érnek…

Stephen Hawking állítólag nem tudott az alsóbb osztályokban megtanulni írni-olvasni. Akkor még nem volt beteg. Miért lehetett ez? Azt gondolom senki sem állítaná, hogy buta volt. Valószínűleg nem érdekelte és mással foglalkozott.
Az anyukák persze aggódnak, ha a gyerekük lemarad az osztálytól. Ez nem valami jó érzés. De a legrosszabb az egészben az, ha ettől a gyerek elkezdi magát hibáztatni, elkezdi magát rossznak, hülyének érezni. Innentől önbeteljesítő jóslattá alakulnak az egyesek, esetleg az intők és nem tud később sem jobban teljesíteni majd, rossz esetben depressziós is lesz. Nagyon fontos, hogy otthon ne erősítsünk még erre rá, hanem álljunk a gyerek mögé. Mindig érezze, hogy szeretjük és hogy mi igenis bízunk és hiszünk benne. Ha pedig az iskolában úgy gondoljuk, hogy túl nagy a nyomás, rá fog menni a gyerek lelki egészsége, akkor keressünk másik, esetleg egy alternatív szemléletű iskolát. Manapság Magyarországon ez még nem könnyű feladat, de egyre terjedőben vannak a nem feltétlenül a poroszos oktatási módszert követő intézmények.

És végül a sokat emlegetett video:

(Ha nem jelenik meg a felirat magától, akkor a subtitle ikonra kattintva elő tudjátok varázsolni.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.