A nagyon fontos szabad játékról

Van egy dolog, ami az összes kedvenc gyerekpszichológusom, gyereknevelési elméletem és gyereknevelési könyvemben közös: mindenki azt szeretné, hogy hagyjuk a gyerekeket szabadon játszani. Ezt mondja Vekerdy Tamás, ezt mondta Pikler Emmi és a Montessori módszer is nagyban épít a szabadságra és most a legújabb, dán gyereknevelős könyvekben is azt olvasom, hogy Dániában is nagyon fontos eleme ez a gyereknevelésnek. Miről is van szó?




Pikler és a szabad játék

Amikor szülés után otthon voltam, akkor egy véletlen folytán akadtam rá a Pikler módszerre. Nagyon sajnálatos, hogy csak véletlenül tud az ember manapság belebotlani ebbe a szuper dologba. Pedig ha tudnák itthon sokan, hogy a Pikler módszer és a Montessori mennyire hajaz egymásra, gondolom sokkal népszerűbb lenne. Úgy tudom a világ minden részéről jönnek a magyarországi Pikler Intézetbe, hogy megtanítsák nekik ezt a módszert, sőt a Pikler intézet munkatársai is sokfelé jártak már tanfolyamokat tartani. Csak Magyarországon nem akkreditálják. Pedig szerintem nemzeti kincs.

Mindenesetre eltévedtünk egy Pikler játéktérre és ott én annyira úgy éreztem, hogy megtaláltam valami nagyon fontosat és jót. Semmi különösre nem kell gondolni, egy nagyobbacska szoba, tele nagyon egyszerű játékokkal. A szoba szélén párnák, ahová az anyukák, apukák ülhetnek és figyelhetik, ahogy a szabadon eresztett gyerekük játszik. Ennyi az egész, de annyira fantasztikus volt. Szabadon voltak a gyerekek, babák (azt hiszem 2 vagy 2és fél év volt a felső korhatár) egy óráig, kendők, labdák, kicsi mászóka (Pikler triangle) és nagyon egyszerű kisautók, babák és persze más gyerekek között és egyáltalán nem unatkoztak. Volt aki egy ideig nem merte elhagyni az anyukája ölét, de aztán ha elindult felfedezni, akkor nagyon nagy élvezet volt nézni. Az instruktorok feladata semmi egyéb nem volt, csak hogy a gyerekek biztonságára vigyázzanak és esetleg ha valamelyik gyerek segítséget kér, akkor ott legyenek. Az én messze földön híresen örökmozgó és kifáraszthatatlan kisfiam 3/4 óra után úgy dőlt be általában a babakocsiba, vagy később a gyerekülésbe, mint egy homokzsák. Először azt hittem, hogy csak az újdonság varázsa miatt, de 1 év játékterezés után is ugyanannyira ki tudta fárasztani magát az önálló felfedezéseivel és az újabb ötleteivel, hogy mire használhatná a kirakott eszközöket. (Minden alkalommal ugyanazok az eszközök.)




Pikler Emmi elmélete szerint már a kisbabákat sem kell állandóan szórakoztatni, csörgővel a kiságy felett állni naphosszat, hanem a legjobb, ha sokszor hagyjuk őket a hátukon fekve felfedezni a saját kis testüket, hiszen így találják meg a legjobban a módját, hogy hogyan mozogjanak, forduljanak meg, így találják meg a kis kezüket.
Nem azt mondja, hogy 0-24 magukra kell hagyni őket, de amikor elvannak egyedül, akkor inkább csak megfigyelőként vegyünk részt a kis életükben és akkor avatkozzunk be, amikor veszélyes dolgot akarnak csinálni, vagy jelzik, hogy szükségük van ránk.

Így alakult, hogy a kisfiammal már elejétől fogva próbálgattuk ezt a szabad játék dolgot. Egyébként nagyon furcsa, tudom, hogy valószínűleg ez valami rossz berögződés, de én szabályosan lelkiismeret furdalást éreztem, mikor hagytam, hogy egyedül játsszon és nem tornáztatom, fejlesztgetem, stb… Aztán mikor láttam, hogy mennyire jó ez neki, akkor megnyugodtam. Egyébként róla tudni kell, hogy születésétől fogva nagyon sírós, nehezen megnyugtatható baba volt, de úgy vettem észre, mintha nyugodtabb lett volna, amikor nem nyüzsögtem akkor is körülötte, amikor neki nem is volt igazából szüksége rám. Lehet ez másoknál működik magától értetődően, de én nem éreztem egyértelműen, hogy mit kell csinálnom és annyi gyereknevelési tanácsadó könyvet elolvastam, ahol leírtak valamit, majd a másik éppen az ellenkezőjét is, hogy teljesen össze voltam zavarodva. Nem tudtam, hogy most akkor tényleg lemarad-e a gyerekem, ha nem bombázom “tudáskártyákkal”, vagy csak hagynom kellene, hogy ellegyen egyedül. Végül a pikleres tapasztalatnál aztán helyrebillent bennem, hogy mi az én “anyuka stílusom”.




Vekerdy és a szabad játék

Azután persze kikerülhetetlen, hogy ha valaki kiolvassa a könyvtárban található összes gyereknevelési könyvet, akkor ne akadjon bele Vekerdy Tamás írásaiba és úgy örültem, hogy ő is a szabad játékot hangsúlyozza és leír kutatásokat is, amik a szabad játék pozitív hatásait támasztják alá. Mondjuk én egyébként is rajongom Vekerdy Tamás könyveiért, újságcikkeiért. Azt hiszem nem tudok mindent úgy csinálni, ahogy ő írja, de annyira árad a gyerekek iránti szeretet az írásaiból, hogy olyan pozitív olvasmányélményt ad.

A kisgyereknek a legfontosabb tevékenység a szabad játék.
Mindennap kellene mesélni neki, hogy ne a tévéből tanulja a beszédet.
Emellett napi 4-5 óra futkározásra, üvöltözésre lenne szüksége, még akkor is, mikor iskolába kerül.
Egy göttingeni felmérés szerint a gyerekeink katasztrófálisan keveset mozognak, nem másznak fára, nem billegnek palló, nem ugrálnak patak felett, ezért bizonyos agyi pályák sorvadtan alakulnak ki.
Rengeteg a beszédhibás, mert a beszéd is a mozgásból fejlődik ki.
Azt a kérdést kell feltenni, hogy vajon a gyerekeink olyan körülmények között élnek-e, ami az életkorukhoz szabott.
(Vekerdy Tamás)

Montessori és szabad játék

És végül, ha már szabadság és gyereknevelés, akkor ne hagyjam ki a másik szerelmemet, a Montessori módszert. Maria Montessori is azt vallotta, hogy a gyerekeknek szabadságot kell adni és akkor tudnak fejlődni a legjobban. Leírta, hogy bizonyos kereteket ad ennek a szabadságnak, de például egy Montessori tanteremben a gyerekek szabadon választhatnak a felsorakoztatott eszközök közül és utána is a lehető legönállóbban foglalkoznak az adott dologgal. A Montessori nevelők inkább megfigyelők a teremben és csak akkor avatkoznak be, ha szükséges.

Hogyan hagyjuk szabadon játszani?

Nem is olyan egyszerű, mert valahogy nagyon sokunkban (bennem is) van olyan beidegződés, hogy vigyázni kell, foglalkozni kell vele folyamatosan, tanítani kell, megmutatni mit, hogyan kell csinálni. Én ezt a szokásomat igyekszem azokra az esetekre tartogatni, amikor olyan szituációba kerülünk, hogy valamilyen új dolgot szeretne, ha megmutatnék neki, illetve ha már veszélyesnek tűnik egy-egy szituáció.

Az alap, amit Pikler Emmi és Maria Montessori is mond, hogy figyelni kell a gyerek szükségleteire és a biztonságára. Nem arról van szó, hogy soha nem játszhatunk vele, hanem inkább az olyan szituációk korlátozásáról, amikor kiveszünk a kezéből valamit, hogy megmutassuk, hogy hogyan működik, pedig ő még próbálkozott volna, illetve annak az időnek a lecsökkentéséről, amikor akkor is odaülünk játszani a gyerek mellé, amikor nem is igényelné. Az is fontos, hogy érezze a bizalmat, hogy elhisszük, hogy a dolgot, amibe belekezdett, meg tudja csinálni. Ez az önbecsülés és a magabiztosság fejlődéséhez elengedhetetlen. (De az is lehet, hogy inkább az önbecsülés és magabiztosság nem visszafejlesztéséről van szó.)
Olyasmire gondolok, hogy “Pistike! Ne bénázz már azzal a kupakkal. Gyere, add ide! Majd én visszacsavarom.” Na, ez nem jó, szerintem.

Én már könnyen beszélek, mivel nálunk már pici kora óta hagyjuk, hogy játsszon és felfedezzen sok mindent egyedül is, ezért ez egy nagyon jól bejáratott dolog lett és nem kell különösebb erőfeszítéseket tennünk, hogy meglegyen az egyensúly a közös és az önálló, szabad játék között. De van olyan ismerősőm, akinek lelkiismeret furdalása volt, mikor nagyon pici korában be kellett adnia a kisbabáját bölcsődébe (Nyugat-Európában) és emiatt mikor hazaért, akkor igyekezett minden időt a kisgyerek szórakoztatásával tölteni, ami miatt a kisfiút később nehéz volt rávenni, hogy önállóan is játsszon. Ez egy nagyon nehéz folyamat és csak fokozatosan lehet róla leszoktatni. Nem szabad egyik napról a másikra azt mondani a gyereknek, hogy “Na, most akkor vége. Mától kell, hogy egyedül is játssz!”

Ami nagyon fontos, hogy a biztonságára mindig ügyeljünk. Bár azt tudom, hogy az nagyon változó, hogy ki, mikor lát veszélyesnek egy-egy szituációt. Erre a legjobb példa a mi családunk. 🙂 Amikor én már a számat harapdálom, hogy ne visnyogjak, hogy mit csinál a gyerek, akkor a férjem még teljes nyugalomban nézelődik. Egyébként én tipikusan túlféltő anyuka vagyok (szerintem…és persze a férjem szerint :)), de nagyon igyekszem visszafogni magam valami egészséges szintre.

Manapság persze az is probléma, hogy sokat vannak iskolában, utána leckét kell csinálni, aztán meg már jön a fürdés-fekvés-alvás idő. Az iskolásoknak sok esetben a rövid szünetek maradnak szabad játékra. A szülők feladata így, hogy emellett a sok elfoglaltság mellett csempésszenek valahogy időt a gyerekeknek, hogy tudjanak futkározni, játszani, felfedezni is. Nehéz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.