Nyári unaloműző játékok…mikor bennragadtok a szobában

nyari_unalomuzo_jatek

Unaloműzők nyárra…mikor bennrekedtek a házban

Eljött a várva várt nyári szünet. Végre nem kell tanulni, nagy a szabadság. Sok kisgyerek ül be ekkor unaloműzőként a számítógép vagy a TV elé naphosszat és van sok szülő, aki hagyja, mert sajnálja a kisgyerekét, aki otthon unatkozik. Nincs is ezzel semmi probléma egészen addig, amíg limitált időt és nem sok-sok órát vagy rosszabb esetben napokat tölt a gyerek a képernyő előtt.
Egyébként tényleg nehéz azoknak a szülőknek (vagy nyáron sok nagyszülőnek is), aki ki szeretne valamilyen programot találni a gyerkőc számára otthonra, de nincs ötlete. De remek alkalom lehet arra is ez az időszak, hogy kiderítsük, hogy a gyerekünk mi iránt érdeklődik, miben jó igazán.
Most jó pár – kézenfekvőnek tűnő – tippet szeretnék adni a szülőknek, hogy mivel lehet lefoglalni a gyerkőcöt. Szerintem nem kell ezeket sem túlzásba vinni, néha lehet hagyni unatkozni is a gyereket, hogy ő találja ki az unatkozás végén, hogy mit szeretne. Inkább azt gondolom, hogy a szülő mutathat a gyereknek dolgokat és ha az a valami megtetszik a gyereknek, akkor az nagyon szuper mindenkinek.




A jelen cikk azokra az időkre szól, amikor bennrekedtek a házban.
Nyáron sem feltétlenül tudnak mindig kint lenni a gyerekek. Sok bőrgyógyász szerint kifejezetten káros a déli órákban megfelelő nap elleni védelem nélkül- de néhány órában még azzal együtt is – kint tartózkodni. Na, ezekre az időszakokra lehetnek jók, az alábbi játékok:

1. Rajzolás, festés, ragasztás

Mindig jó, ha van kéznél pár rajzeszköz. Én azt csinálom, hogy van a kisfiamnak egy kis asztala, kisszékkel és az asztal teljes egészét fedi – szinte állandó jelleggel – papír. A svéd bútoráruházban vettem viszonylag olcsón egy jó nagy papírtekercset és az van kigurítva mindig oda. Így amikor kedve szottyan, akkor alkothat. Nekem nagyon élesen él az emlékeimben, hogy amikor nyáron a dédimamámnál voltam, akkor rettenetesen sok lapot telefirkáltam és nagyon-nagyon élveztem. A dédim a kis nyugdíjából mindig vette nekem a papírt, mert látta, hogy mennyire szeretem. Pedig nem voltam egy nagy képzőművész már akkor sem.
Kreatívkodáshoz nagyon ajánlom a Pinterest böngészését. Rengeteg tippet lehet onnan szerezni.
Például ehhez a cikkhez az alapot is ott találtam: Papírtányér állatkák




2. Színező

Az utóbbi időben nagy divat lett a színező. Már felnőtteknek is gyártanak nagyon sok ilyesféle foglalkoztatót. Nem is csoda, hiszen szinte meditatív állapotba kerül az ember, amikor megfeszítetten figyeli, hogy ne menjen ki a vonalból. (lásd. mandalaszínezők) Nagyon jó koncentráció és finommotorika fejlesztő. Otthon is rajzolhatunk mi magunk is kiszíneznivaló dolgokat a gyerkőcnek. (Már maga a megrajzolás is pihentető…)
Például ez nagyon aranyos:
nyari_unalomuzo_macska

3. Színkód alapján festés/színezés

Ez majdnem ugyanaz, mint a színező, csak itt meg van előre adva egy színkód, amivel a kis részeket ki kell majd festenie a gyereknek. Kreatív boltokban, játékboltban lehet kapni nagyon szép mintákat, adnak hozzá festéket is, de akár ilyet is készíthetünk otthon is, illetve kereshetünk a neten nyomtatható mintákat. Ugyanúgy ahogy a színezés, ez is nagyon nagy elmélyülést kíván meg és szuper koncentráció és finommotorika fejlesztő.

paint_by_number_unalomuzo




4. Kötés, horgolás, hímzés, varrás

(főleg kislányoknak, de lehet, hogy a fiúk is kedvet kapnak)
Nem csak akkor tud elkezdeni ilyesmit megtanulni a gyerek, ha az anyuka professzionális ezekben, ugyanis az Internet tele van oktató videókkal és ingyenes mintákkal a témával kapcsolatban. Én kissé figyelemhiányos vagyok és mindig keresem azokat a tevékenységeket, amik teljes figyelmet kívánnak, hogy gyakorolhassak.
Így kezdtem el horgolni tanulni, innen: Horgolósuli
Ugyanitt kötősuli is van…(Nem reklám. Nincs közöm az oldalhoz.)
Addig jutottam, hogy pár barátnőmnek csináltam kis ékszertartót, a gyerekeiknek macit (ami a párom szerint egy medvepók) és elkezdtem csinálni kis kockákat, hogy majd abból csinálok olyan gyönyörű nagymama –ágyterítőt. Erre a projectre mostanában sajnos nem túl sok időm van, de nagyon büszke vagyok rá, hogy megtanultam és mivel egyáltalán nem bonyolult, szerintem egy kisgyerek is simán el tudja sajátítani.

5. Kanapé párnán ugrálás, akadálypálya kanapé párnákból

Ezt egy előző cikkemben is írtam már, hogy ha beszorulunk a lakásba, akkor én meg szoktam engedni a gyereknek, hogy leszedje a kanapépárnákat és azon ugráljon keresztbe-kasul. Amikor nem tudja kint kiszaladgálni magát, akkor szuper energia levezető szerintem, másfelől pedig nagyon jó az egyensúlyi központnak is, ami pedig az egész agy- és idegrendszer fejlődésének jó, tehát mindenre jó! Csak vigyázzatok, hogy ne legyenek a közelben bútorok, ne legyen balesetveszély!

6. Célbadobás

Ez akkor lehet jó, ha vannak esetleg pici műanyag labdáitok, amivel az sem baj, ha esetleg nem a célt találja el a gyerkőc. Illetve még lehet úgy is játszani, hogy készítetek otthon kis babzsákokat és azokat dobjátok célba. A cél lehet egy edény, egy hullahoppkarkika, vagy kiskosár, bármi. Nem véletlenül olyan népszerű a kosárlabda sem. A célbadobást nem lehet megunni.

nyari_unalomuzo_celbadobas
via minne-mama.blogspot.com

7. Zenélés

A zenélés amellett, hogy nagyon szórakoztató foglalatosság, nagyon sok más mindenre is pozitív hatással lehet, például a koncentrációra, kitartásra és a legutóbbi kutatások szerint a matematikai készségekre is.
Ha van hangszeretek otthon, akkor lehet hogy éppen most jött el az idő, hogy a gyerkőc megtanuljon rajta játszani. Nem kell feltétlenül zenetanár azonnal. Az Interneten ehhez is számos videó rendelkezésre áll. Ami nagyon nagy buli és ajánlom mindenkinek, az az ukulele. Még a kisebbek kezébe is jó, mert kicsi hangszer és viszonylag könnyen el lehet rajta játszani már élvezhetően egész jó számokat és iszonyúan lefoglalja az embert, amíg megtanulja. (Egyébként én innen tanulgattam pár számot és nálunk nagyon jó kis családi buli lett belőle: https://www.youtube.com/user/TheUkuleleTeacher )
Azért is jó az ukulele, mert a gitárhoz, vagy egyéb hangszerekhez képest viszonylag olcsón beszerezhető. (viszonylag…) Gyakorlásra a legolcsóbb verzió is éppen megfelelő belőle. (kb 10 ezer) De persze lehet bármilyen más hangszer. Óriási családi bulikat lehet csinálni pár szám megtanulása közben. Tapasztalatból mondom!
Erősebb idegzetűek még a dobolást is bevállalhatják, edényeken, párnákon, dobozokon.
Legkisebbeknek pedig jó lehet a triola vagy a triangulum is…
Nekünk ez a csúcsmodell van az ukulelék közül:
ukulele_nyari_unalomuzo

8. Kirakó

Ezt gondolom nem is kell részleteznem. Én imádom. Már egész piciknek is létezik pár darabos, a nagyobbak pedig napokat elvannak az 1000 vagy még több darabossal. Imádom.

9. Gyöngyfűzés

Nekem valamiért nem volt olyan szerencsém, hogy kislányként tudtam volna csinálni ilyesmit. Felnőttkoromban viszont volt egy időszak, amikor eléggé rákattantam. Az a jó benne, hogy egyszerű dolgokat mindenféle előképzettség nélkül meg tud tanulni az ember, a bonyolultabbakat meg lehet nézni a Neten. Főleg kislányoknak nagyon nyerő! Ja és persze ez is nagyon jó a finommotorikának és a koncentrációs képességek fejlesztésére.
Picikéknek akár szétvagdosott szívószálat vagy üreges tésztát is használhatunk gyöngyként. Ők is nagyon élvezni fogják!

10. Társasjátékok

Végtelen a választási lehetőségek száma… Ami pedig még bulibbá tudja tenni az egészet, ha otthon, saját magatoknak készítitek el.
Van egy barátnőm, akinek 4 gyereke van és a legnagyobbik lány reprodukált otthon cipősdobozokból és gombokból híres társasjátékokat és a gyerekek óriási örömmel játszanak vele.

11. Ötöd-ölő, Torpedó

Ez is a társasjáték kategóriába lenne sorolható, de annyira könnyen játszhatunk ilyesmit bárhol-bármikor, hogy muszáj volt megemlítenem. A játékszabályokat gondolom mindenki tudja. Aki nem, az írjon és elküldöm neki.

12. Sudoku

9X9 négyzet. Minden sorban és minden 3X3-as kis négyzetben szerepelnie kell 1-9-ig minden számnak. Rejtvényújságok tele vannak vele és már kisiskolásoknak való is van. Nagyon sok felnőtt is imádja, szerintem nem alaptalanul. Kis agykarbantartás, szórakoztatóan…

13. Kártya

Végülis társas ez is, de azért megéri megemlíteni. Illetve…ott a passziánsz, azt lehet egyesül is játszani. De ezen kívül is szerintem sok ezer féle játék van: Csapd le csacsi, 21-ezés, Makaó, Póker, Hazudós, stb…
Olyan nagyokat lehet nevetni közösen közben!!! Kiváló a családi egység építésére is.

14. Memóriajátékok

Ugyancsak kis játékos agytorna a szünidőre, vagy iskolaidőre. Otthon is el lehet készíteni. Ezt is gondolom rengetegen ismeritek, de azért itt a szabály: Minden képből 2 kell. Ezekből a párokból minél több. Össze kell keverni őket és lefelé fordítani. Ezek után kettesével lehet felfordítani őket. Ha sikerül egy körben ugyanazokat felfordítani, akkor azok képpel felfelé maradhatnak. Ha nem, akkor vissza kell fordítani. Az nyer, aki több párt megtalál.

15. Kincskereső

A gyerekek imádják a kincses térképeket és megtalálni nekik elrejtett apróságokat. Nem kell, hogy új dolgok legyenek, amiket megtalál, már meglévő kisautót, babát, vagy akár egy almát is el lehet rejteni. Ez még izgalmasabb, ha esetleg van kertetek, jó az idő és ki tudtok menni.
Lehet találós kérdéseket is írni, amik alapján közelebb és közelebb jutnak a kincshez.

kincskereso_terkep_unalomuzo_nyar

16.Történetírás, naplóírás

A gyerekek nagyon szeretnek írogatni, ha mást nem akkor naplót. Én nagyon szerettem gyerekkoromban az olyan játékokat, ahol meg voltak adva előre szavak és aköré kellett történetet kanyarítanom. Nagyon vicces dolgok sülhetnek ki belőle.

17. Olvasás

Ha nem szeret olvasni a gyerkőc, akkor ne kényszerítsük, hogy ő maga olvasson. Ezzel csak elvesszük a kedvét az egésztől.
Olvashatunk neki mi is! Úgy lesz jó olvasó belőle, ha sokat mesélünk neki, mert eközben megtanulja, hogy hogyan kell belső képeket alkotni. A mesenézés ezzel nem egyenértékű, mert akkor készen kapja a képeket, nem kell annyira dolgoztatnia az agyát, ráadásul elképzelhető, hogy a mesekészítők ijesztőbben ábrázolnak egy-két figurát, mint ahogy a gyerkőc magától elképzelné.

18. Sakk

Ha már agykarbantartás, akkor sakk. Nem baj, ha amatőr módon játsszuk, hiszen így is élvezetes lehet, fejleszti a logikai képességeket, segít megtanítani előre gondolkodni és még a memóriának is szuper.

19. Sütés, főzés, házimunka

A gyerekek imádnak besegíteni a házimunkába, ha együtt csinálhatják Veletek. A takarítás iránti szeretet elmúlik, ahogy növekszik a gyerek, de sütni, főzni később is szeretnek. (Pont ahogy sok felnőtt is.)
Nagyszerű közös időtöltés lehet, ha bevonjuk a gyerekeket is, ráadásul még hasznos is. A szülő-gyermek kapcsolatra is szuper hatással lehet, ha mindenki örömmel vesz részt benne.

20. Lufi-labda

Általában a lakásban a felnőttek nem nagyon szeretik, ha a gyerekek labdáznak, mert összetörik, leesik valami. Mi ezt úgy küszöböltük ki, hogy lufival labdázunk bent. Nem ver le semmit, de a játék öröme így is meglehet…

21. Keresztöltés

Nagyon népszerű manapság a minták alapján készített keresztöltés. Egyszerűbb, mint a hímzés, mégis nagyon szépeket lehet vele készíteni…
Például ezt a kutyust:

nyar_unalomuzo_keresztoltes
via cammox.eoldal.hu

22.Jobb agyféltekés rajzolás

Nem arra gondolok, hogy tanfolyamra kellene menni. Elég szerintem, ha valaki a családból kicsit tisztában van azzal, hogy miről is van szó és már indulhat is a móka vagy, ha kiveszitek a könyvtárból Betty Edwards Jobb agyféltekés rajzolás című könyvét és elolvassátok. Én nem vagyok valami nagy rajzművész, de számomra döbbenetes volt, hogy miket tudok ezzel a technikával alkotni. Volt sok sikerélmény, kedvem is lenne sokat gyakorolni, időm nincs…
Viszont gyerekeknek szünidő alatt szuper elfoglaltság.
Annyi az egész, hogy másolni kell, hihetetlen pontossággal. Lehetőleg kis csíkokban kell feldolgozni az eredeti képet, ezzel meg tudod akadályozni, hogy az agyad torzítani tudjon.
Nekem az egyik első gyakorlatom egy lovas katona lerajzolása volt, fejjel lefelé. Úgy kellett haladni a rajzon, hogy a fejjel lefelé fordított eredetiből mindig csak egy kis csíkot szabadott rajzolni. Döbbenetes volt a végén, hogy az én rajzom így mennyire hasonlított az eredetire. Ezzel dicsekedtem utána mindenkinek. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.