Ne hasonlítgasd más gyerekekkel!

ne hasonlítgasd

Babakorban:

Minden szülő hasonlítgatja a gyerekét mások gyerekeihez. Már akkor is, amikor pici baba. Főleg akkor. (Én is csináltam…pedig nem akartam….)
“A tiéd tudja már tartani a fejét?” “Jancsika a szomszédból már jár, a Lilike meg még mászni sem akar…” Meg persze ott van az idegeskedés, hogy ha most ezt ennyire későn csinálja, akkor biztos “csak” szakmunkás lesz belőle, nem tud majd egyetemre menni.
(Ezt most anélkül írom, hogy a szakmunkásokat degradálni akarnám…sőt! Szerintem kell mindenkinek a lehetőség a tanulásra, de nem kellene mindenkinek diplomásnak lennie. Sok sikeres vállalkozó ismerősöm “csak” szakmunkásképzőt végzett és olyan vállalatokat építettek fel, hogy ihajjj.)




Anyukák, nyugodjatok meg! Minden gyerek más. Nagyon mások. Angliában van egy mondás, hogy aki “walker” az nem “talker”. Tehát aki korán elindul, az későn beszél. (Az én kisfiam pont ilyen volt.) Meg a kisfiúk egyébként is lustábbak. De az sem baj, ha se nem walker, se nem talker. A párom anyukája például viszonylag normál időben kezdett járni, de csak 3 éves korban beszélni és nyelvész professzor lett belőle.
Másik példa – amiről nem tudom, hogy városi legenda vagy igaz, mindenesetre sok helyen lehet olvasni – hogy Einstein is csak későn kezdett beszélni.
Semmilyen következtetést nem kell levonni abból, hogy mit mikor kezd a gyerek.
Ha komolyan aggódtok, akkor a saját megnyugtatásotok miatt mutassátok meg a háziorvosnak, vagy menjetek el Dévényeshez és tartsátok mindig szem előtt, hogy rengeteget kell szabadon mozognia, játszania, attól ugyanis nagyon-nagyon fejlődik.
Vagy ha tényleg láttok eltérést, akkor irány az orvos, de még ebből is csak kis százalékban van katasztrófa.

De, ami még rosszabb, mikor jönnek a nagymamák, ismerősök kommentjei is: “2 évesen a szomszéd kislány már körmondatokban beszélt és fejből szavalta a Petőfi összest. Nem kellene Gézukát beszédindításra vinni?” “A Bencus már fél évesen felállt, ez a kislány meg csak nézelődik itt. Mi lesz így belőle?” Az anyukák pedig egy-egy ilyen kommentár után belül összeomlanak….
Kérek mindenkit, ne mondjunk ilyet egy anyukának. Rossz esetben így is éppen még a szülés után megborult hormonrendszer miatt esetleg depresszív állapotban van, ne kezdjük ilyen dolgokkal stresszelni! Ezen kívül TÉNYLEG minden gyerek más és más. Hagyni kell őket, hogy a saját ütemük szerint fejlődjenek. Inkább segítsünk az anyukának azzal, hogy elmosogatunk helyette, vagy viszünk neki ennivalót, de ha van ilyen véleményünk, ezt inkább tartsuk meg magunknak.

Tehát babakorban még leginkább az anyukák idegi állapota miatt nem éri meg hasonlítgatni a gyerekeket.

Aztán elkezd cseperedni a baba, jön az ovi és az iskola:

A szülők – ilyen-olyan módszerekkel – mindig megpróbálják a legjobb teljesítményre ösztönözni a gyerekeiket. Próbálják elérni, hogy kezdjen el az a gyerek küzdeni, hogy hozza ki magából a maximumot.
Nincs is ezzel semmi probléma, egészen addig, amíg jó módszereket választanak (pl.: szabad játék vagy hogy nem kényszerítik rá, hogy teniszezzen, ha ő a hip-hop táncot szereti és még persze folytathatnám a sort)

Sajnos sokan elkeseredettségükben, vagy azért, mert a szüleik őket is így nevelték, előveszik a csodafegyvert, példaként állítják a gyerek elé a az osztályból a jó tanuló, jó sportoló Pistikét, ezzel óriási stresszt, sérülést, frusztrációt okozva neki.
“Lám ő is meg tudta csinálni! Akkor te miért nem?”

Soha ne tegyük ezt!
Óriási, soha be nem gyógyuló sebeket ejthetünk a gyereken!
Miket?

1. Önbizalom rombolás: A hasonlítgatással azt mondjuk a gyereknek, hogy “Te nem vagy elég jó. Nézd meg mások sokkal jobbak nálad!” Ez a gyerek önbizalmára igencsak rányomhatja a bélyegét, hiszen, ha az anyukája vagy apukája -akik elvileg a világon a legjobban szeretik – azt gondolja róla, hogy valami probléma van vele, akkor mit gondolhatnak a többiek. Ráadásul kicsi korban még a legjobban a gyerek a szülő véleményében bízik. Ha ő azt mondja neki, hogy amit ő csinál, az nem olyan értékes, akkor azt készpénznek veszik.




2. Kisebbrendűségi komplexus: Ha állandóan azt hallja, hogy mások jobbak, egy idő után már nem is lesz kérdés számára, hogy mások a jobbak. Önbeteljesítő jóslattá válik a hasonlítgatás és a kisgyerek felcseperedve is viszi magával az üzenetet, hogy “mások úgyis jobbak”. “Á, nem vagyok én jó főnöknek, a Józsi sokkal jobban csinálná úgyis.” “Nincs értelme erőlködnöm itt, úgyis a többiek sokkal kisebb erőfeszítéssel elérik ugyanezt. Egész életemben ugyanez volt. Nem vagyok én jó semmire.”

3. Stressz: Óriási nyomás nehezedik majd a kisgyerekre, hiszen, ha látja, hogy Józsika megint jobb jegyet kapott, akkor már tudja, hogy otthon nem a megértő szülő várja, hanem a leszúrás. Neki jó lenne az a 4-es, mert úgysem szeret énekelni, de ha anyunak csak az a jó, ha ő a legjobb az osztályból, akkor ezek után már retteg otthon a kérdéstől:”És a többieknek milyen lett? Ők hányast kaptak?”

4. A gyerek elfordulhat a szülőtől: Ha biztosítja a szülő az érzelmi biztonságot, akkor nem hinném, hogy ilyesmi előfordulhat, de ha már egyébként is vannak problémák, akkor a hasonlítgatás felteheti az i-re a pontot. A gyerek úgy érzi, hogy a szülő másmilyen gyereket szeretne és mivel ő maga nem tud változni, inkább visszavonul vagy elfordul azoktól, akiknek így nem jó. Ők még nem értik, hogy a szülő csak jót akar, csak azt látják, hogy az anyukájuk inkább olyan gyereket szeretne, mint a szomszéd kisfiú, aki csupa 5-öst hoz, egyenes háttal, csendben ül az ebédlőasztalnál és még a házimunkába is besegít.

5. Teljesítménykényszer: a hasonlítgatás átfordulhat teljesítménykényszerbe is. A gyerek annyira meg akar felelni a szülő elvárásának, hogy erőn felül hajtja magát, hogy ne csak a szomszéd gyerekkel, hanem vele is elégedettek legyenek. Aztán persze jó eredményért jól megdicsérik és ez akkora kontraszt lesz az előzőekhez képest, hogy nem akarja elveszíteni a most megszerzett pozíciót, belekerül egy ördögi körbe és kimerültségig tanulja/sportolja magát, hogy a szülőtől újra és újra dicséretet kapjon, ne hasonlítgatást.

6. Testvérviszályok: a legeslegeslegrosszabb, ha a testvéreket hasonlítgatjuk egymáshoz. Örök testvérviszályt szíthatunk köztük.




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.