Montessori DIY – Finommotorika #1

finommotorika

Ha esik kint az eső vagy fúj a szél, esetleg a gyerkőc valamilyen elmélyűltebb foglalkozásra vágyik, mert már kirohangálta magát, akkor íme pár ötlet, hogy mit csinálhatnátok…




Ezek a Montessori ihlette “játékok” otthon is nagyon egyszerűen elkészíthetőek, a gyerekek imádják, mert annyira leköti őket, hogy az idő repülését sem veszik észre. Ezen kívül a finommotorikára is nagyon jó hatással vannak.

Instrukció: ne erőltessük a játékot. Mutassuk meg a gyereknek, hogy hogyan kell játszani, de ha éppen mással szeretne foglalkozni, akkor nyugodjunk bele, hogy épp nem vevő az adott dologra, de tegyük neki a polcra elérhető magasságba, hogy ha mégis úgy gondolja, hogy játszana vele, akkor le tudja venni onnan. Csak a legszükségesebb mennyiséget segítsünk neki azután, hogy megmutattuk, hogyan kell csinálni. Az egyedül megoldott feladat sokkal nagyobb sikerélményt fog neki adni és motivációt a folytatáshoz.

Íme a bizonyíték, hogy nem kell vagyonokat költeni ahhoz, hogy “fejlesztő játékai” lehessenek a gyerkőcnek. 🙂


Szívószál gyöngyök

Ez inkább azoknak a gyerekeknek ajánlott, akik már nem vesznek a szájukba semmit. Nehogy lenyeljenek egy-egy darabot.

finommotorika-2

A játék: szép színes szívószálakat szétvágunk “gyöngyökké” és a gyerkőc csinálhat belőle nyakláncot, ha cipőfűzőre vagy bármilyen zsinórra fűzi. Nagyon-nagyon jó a kézügyességnek és a koncentrációs képességnek is!






Cipzár foglalkoztató

A picikék imádnak matatni a cipzárakkal. Erősítsünk párat egy kartonra, úgy hogy tudják húzogatni a cipzárat. Szeretni fogják!

SONY DSC


Cipőfűzés

Én amikor kicsi voltam, úgy emlékszem, hogy nagyon izgatott, hogy mikor tudom már befűzni a cipőmet és hogy hogyan kell masnit kötni…

Ezt a nagyobbak ugye már igazi cipőn is csinálhatják, de a kisebbeknek legyárthatunk kartondobozból egy kis keretet, amibe pár lyukat kell fúrni és kész is a szuper játék.

finommotorika


Öltözködés -keretek

Figyelem! Haladó kategória. :)Az előző ötlet továbbfejlesztése, ügyesebb szülőknek. Egy fa keretre vannak erősítve különböző színű és tapintású textilek és ezeket kell összegombolni/cipzárazni/masnizni/fűzni vagy bármit, ami ezzel kapcsolatban az eszünkbe jut. Ha már nekiáll az ember, akkor tényleg érdemes többfélét csinálni belőle, mert a gyerekek szeretik gyors egymásutánjában “oldani meg” ezeket.

finommotorika-5


Tészta torony

A kicsiknek is nagyon jó és szuper egyszerű! Gyurmába állítunk szívószálakat és máris rakosgathatja rá a tésztákat a gyerkőc.






Varrás

Előre rajzolhatunk és lyukasztgathatunk nekik varrás mintákat. Nagyon-nagyon szépeket lehet így alkotni. Ha lehet, valamilyen játék varrótűt, vagy nem hegyes tűt adjunk nekik. Fő a biztonság!

finommotorika finommotorika-7


Labirintus Lego embereknek

Mutassuk meg nekik, hogyan kell labirintust építeni. A végtelen számú variációból jó sokat meg fognak csinálni. 🙂

finommotorika-8


Ruhateregetés

Ehhez már kell egy a barkácsolásban jártasabb apuka is, de megéri. Ugye milyen aranyos? És nagyon figyelniük kell, hogy összehangolják a csipesz kinyitását, irányítását a kis ruha zsinegre helyezésével. Nekem ez az egyik személyes kedvencem. 🙂

Sierra Exif JPEG

 

Ezeken kívül is találtam még jó sok ötletet, de nem akartam mindet egy cikkbe besűríteni. Folytatása következik… 🙂

Forrás:

http://mommyandmemontessori.com
www.parents.com
www.kiwicrate.com
www.thismummaslife.com
www.krokotak.com
www.laughingkidslearn.com
www.howwelearn.com

“Montessori DIY – Finommotorika #1” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Szenzációs ötlet, ezekről beszélni, mert ma a mobil világában, anya mobilozik a gyerek csinál amit talál, tehát rosszalkodik. Nem a gyerek a hibás. Tetszenek az ötletek, terjeszteni kell.

    1. Köszönöm szépen! Nagyon jól esik, amit írsz. Ebből a sorozatból akarok még többet is csinálni. Kicsit lassan haladok munka mellett, de igyekszem. 🙂

    1. Köszönöm szépen! Igazából nem nagy ötlet volt részemről, mert már nagyon régóta szerelmes vagyok a Montessori és a Pikler módszerbe is. Nagyon kézenfekvő volt nekem, hogy írjak ezekről. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.