Mit volt ma az oviban?

mi-volt-ma-az-oviban

Ti kaptok rendes választ arra a kérdésre, hogy “Mi volt ma az oviban?”…
Én ritkán… Illetve először azt, hogy “nem tudom”, aztán további faggatásra azt, hogy “semmi”. Egy ideje fel is hagytam a faggatással, így legalább az altatáskor néha elpöttyint néhány információmorzsát a poronty. 🙂




Nemrégiben olvastam egy amerikai anyuka cikkét arról, hogy hogyan hagyta abba ő a faggatást és hogyan lettek ő és a kislánya egyenrangú beszélgetőpartnerek.

Milyen a gyereknek, ha faggatjuk?

Először is, képzeljük el, hogy velünk ugyanez történik. Sokan örülünk, hogy kiszabadulunk a munkahelyünkről (a szerencsésebbek persze nem), fáradtak vagyunk és valaki elkezd faggatni arról, hogy milyen volt a napunk, miközben mi inkább csak szeretnénk lazításképpen elolvasni egy érdekes újságcikket vagy venni egy jó forró fürdőt.
Ugyanezt élik meg a gyerekek is. Miért lenne érdekes neki arról beszélni, hogy mákos tészta volt az ebéd, ha közben éppen sürgős futkároznivalója van, vagy éppen azt szeretné megbeszélni, hogy mit hozzon a Télapó???
Ezen kívül nagyon megragadott egyik olvasmányélményem, ahol a pszichológus szerző arról írt, hogy a gyerekek többnyire örülnek, hogy a szüleik értük jönnek és nem szeretnek újra azon az időszakon gondolkozni, amikor nem volt velük az anyukájuk vagy az apukájuk. Ezzel persze – szerintem is – lehet vitatkozni, hiszen a gyerekek jókat játszanak az oviban, bölcsiben, sőt még az is előfordulhat, hogy az iskolában is jól érzik magukat. Mégis, mikor végre a szüleikkel vannak, akkor nem szeretnének már abba a másik világba visszamenni, hanem élvezni a jelent. 🙂 (Egyébként ezt a tulajdonságot jó lenne felnőttkorra is megőrizni és otthon már nem a munkahelyi problémákon rágódni.)




Na, de mit is csinált ez az anyuka?

Ahelyett, hogy a kislányát faggatta volna arról, hogy mi történt vele, inkább ő maga kezdte el elmesélni a napját, teljes részletességgel. Mi történt az amerikai BKV-n (elnézést, nem tudom ott hogy hívják a tömegközlekedési vállalatot), a munkahelyén miket mondtak neki, mit ebédelt, ízlett-e neki, kifogyott-e a Túró Rudi automata, ivott-e finom kávét, hogy hívják a barátait… Persze mindezt gyerekeknek is emészthető módon.
És mi volt a reakció? A kislánya a szavába vágva próbálta elmesélni neki, hogy mi történt vele aznap. Egy idő után állítólag már megfordult a dolog és a kislány faggatta az anyukát, ha az éppen nem mesélt aznap semmit.
Egy ismerősöm nagyon hasonló dolgot csinált, de ő már nagyon pici korukban elkezdte a fiaival. Mivel ők még a munkahely mibenlétét annyira nem értették, ezért azt mesélte nekik, hogy olyan a munkahely, mint egy hajó. A kapitány a főnök és aztán ezt persze lehet a végtelenségig szőni…




Tiszteld a gyereked?

A fent leírt dolgok nekem nagyon egybevágnak Maria Montessori és Pikler Emmi “a gyermek tisztelete” elvével. Ez – bár sokan félreértelmezik – nem azt jelenti, hogy nincsenek határok, a gyerek azt csinál, amit akar. Inkább arra gondolnak, hogy vegyük emberszámba az a gyereket és úgy tűnik, hogy igenis lehet velük beszélgetni úgy, mint egy egyenrangú partnerrel.

Nem gondolom, hogy feltétlenül mindenkinek bejön a fenti tipp. Ehhez a megfelelő beállítottságú szülő is kell. Aki nagyon nem érzi magának, az ne csinálja, hiszen, ha magára erőszakol valamit, akkor – megint csak Vekerdy Tamás szavaival – nem marad kongruens magával. Mindenesetre szerintem ez egy jó ötlet és érdemes megpróbálni…
Jó beszélgetéseket!

“Mit volt ma az oviban?” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. A kislányom középső csoportos és nálunk az jött be, hogy az esti meseolvasás után mondok még egy mesét. Elmesélem az ő napját, ahogy én gondolom, hogy történt. Persze mindig kijavít, ha nem azt csinálta, nem azt ebédelte, amit én mondok. Így megtudom, hogy mi volt vele aznap valójában. Minden este kéri a “Lilla mesét” 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.