Szabadság! (Avagy hogyan neveljünk kreatív gyereket?)

hogyan-neveljek-kreativ-gyereket

A New York Times online kiadásában olvastam egy cikket, ami a mai inspirációt adta, a címe nagyjából ugyanaz, mint ennek a bejegyzésnek: “Hogyan neveljünk kreatív gyereket?”. Gondolnátok, hogy nem is olyan könnyű ez?
(Lent nem a cikk fordítását közlöm, hanem a saját véleményemmel és a magyar helyzettel tarkított képet. Aki az eredeti cikkre is kíváncsi, lent a források között megtalálja! 😉 )




Minden szülő a legjobbat szeretné a gyerekének. A lehetőségekhez képest legjobb iskola, legjobb körülmények a tanulásra, különórák, edzések. Mindenki azt szeretné, ha a gyereke a legokosabbak, legügyesebbek között lenne az ovis csoportban, aztán főleg fontos ez az iskolában, hiszen még mindig sokan úgy gondolják, hogy a legjobb jegyeket szerzők fognak legkönnyebben érvényesülni az életben. Viszont ez úgy néz ki, hogy nem teljesen igaz…

Ki lett sikeres az osztályból?

Arra kérek minden olvasót, hogy gondolja végig a fenti kérdést! Ki lett sikeres és boldog az általános iskolai vagy a gimnáziumi osztályból? Én úgy látom, hogy a miénkből nem feltétlenül azok lettek kiemelkedőek, akik anno osztályelsők voltak. Ha jól belegondolok, akkor mindenki valamilyen multicégnél dolgozik közgazdászként vagy jogászként. Ne értsetek félre, ez nem degradálás, van aki szereti is ezt és elé nehéz is bekerülni egy-egy helyre, de nagyon sokan arról számolnak be, hogy csak azért nem hagyják ott, mert a piaci átlaghoz képest magasabb fizetést kapnak. Ezzel szemben tudok olyanról, aki az általános iskolában nagyon hátul kullogott, de mostanra olyan csilli-villi bizniszt hozott össze, hogy csak na és tátott szájjal hallgatjuk és figyeljük a sikereit.




Tehetséges gyerek = Legjobb jegyeket szerző gyerek?

Egy ADHD konferencián hallgattam meg egyszer Gyarmathy Éva előadását a tehetséges gyerekről, illetve a kreativitásról. Eleve nagyon megfogott engem az előadásmódja. Mindenkinek javaslom, hogy menjen el előadására, ha tud vagy olvassa az írásait, mert fantasztikus. Amit ott mondott az nagyon “megütött” engem. Arról beszélt, hogy a kreatív, tehetséges gyerekek általában nem a tanárok kedvencei és a többieket sem igazán kreativitásra, hanem konformitásra nevelik.
Miért nem jó, ha a gyerekek kreatívak az iskolában?
Mert saját elképzelésük van a világról, saját ötleteik arra, hogy egy-egy problémát megoldjanak. Esetleg olyan gyorsan jár az agyuk, hogy unatkoznak, ha a többiek tempójában kell haladniuk. Mindez sokszor ráadásul hiperaktivitással vagy autizmussal is jár, akkor pedig végképp nem vagy csak nagyon nehezen beilleszthetők a képbe. Káosz.




Főleg igaz ez a magyar oktatási rendszerre. Nincs idő rá, hogy egyéni fejlődési terveket kapjanak a gyerekek, így minden gyereket be kell szorítani korlátok közé, a meglévő kreativitás is elillanhat. Ugye mindenkinek ismerősen csenghet a mondat: “Az iskola megöli a kreativitást.”. Sajnos úgy tűnik, hogy a jelen formában van benne valami.
Egyébként volt is egy kutatás, ahol a tanárokat arról kérdezték, hogy szeretnék-e ha kreatív gyerekek lennének az osztályban, amire természetesen igen volt a válasz, de amikor a kreatív gyerekek jellemzőit sorolták nekik külön-külön, akkor azokra szinte kivétel nélkül nemet mondtak… Sajnos ez a jelen oktatási rendszerbe egyszerűen nem fér bele.

A 10 000 órás szabály

Nagyon sokat emlegetem Malcolm Gladwell-t, mert rám nagyon nagy benyomást tett. Ő írt az “Outliers” című könyvében arról, hogy 10 000 óra gyakorlás kell ahhoz, hogy valaki valamiben professzionálissá váljon. Mindegy, hogy hegedűről vagy valamilyen programnyelvről van szó, ennyi kell és kész. Emiatt óriási vita indult el, hogy tehetség egyáltalán létezik-e vagy elég ha valaki gyakorol. Én hiszek abban, hogy mindannyian más-más dolgokra vagyunk fogékonyak, amire fogékonyak vagyunk azt szívesen is csináljuk és hogy csak akkor tud valaki 10 000 órát gyakorolni, ha szereti, amit csinál. Egyébként csak egy lélekölő tevékenység lenne. Márpedig 10 000 óra az sok. Ha minden egyes napon (hétvégén is) 8 órát gyakorolnánk, akkor az kb. 3 és fél év lenne. Ilyet csak akkor csinál valaki, ha nagyon szereti.

De mit kell tennie a szülőnek, hogy kreatív maradjon a gyerek?

Lépjünk hátrébb egy lépést. Dr Benjamin Bloom (pszichológus) végzett egy kutatást, amiben világklasszis muzsikusokat, sportolókat és tudósokat kérdeztek a gyerekkorukról. Egyikük sem arról számolt be, hogy a különórák tették őket azzá, amik. Mindnyájan beleszerettek már gyerekkorukban valamibe, amit aztán tökélyre fejlesztettek.
Ez nagyon-nagyon összecseng nekem a saját vesszőparipámmal, amit Maria Montessori mondott. Figyelni kell és hagyni a gyereket, hogy a saját tempójukban tanuljanak és szabadságot hagyni nekik, hogy ők maguk választhassák ki maguknak, hogy mit szeretnének tanulni. Emellett persze biztosítani a környezetet – lehetőség szerint – amiben a gyerek a legjobban fejlődik, illetve ahol ki tudja találni, hogy mit szeret.
Például szerintem óriási, hogy manapság már vannak sportágválasztó és hangszerválasztó rendezvények, ahol a gyerekek összeismerkedhetnek több ággal és kiválaszthatják, hogy nekik mi tetszik. Ne erőszakoskodjunk, ha a gyerek utálja a vívást, hogy oda járjon. (Persze, ha tudjuk, hogy igazból nem erről van szó, csak egy kis kudarcélmény miatt átmenetileg elkeseredett, akkor tartsunk ki….ezért kell nagyon figyelni és ismerni a saját gyerekünket.) Amit szeret, úgyis csak azt fogja annyit gyakorolni, hogy jusson vele valahova. Amit rákényszerítünk, azt jó eséllyel egy idő után utálni fogja. (Mint én a zongorázást gyerekkoromban. :))

Tudom, hogy például vidéken ez nagyon nehéz. Emlékszem, hogy nekünk az volt a 3 választási lehetőség, hogy járhatunk karatera, zongorára vagy hittanra. Hát, sem óriási karateharcos, sem zongoraművész, de még csak lelkész sem lettem. Ne ostorozza magát senki, ha nem tud többet felajánlani a gyereknek. Ha megteszel minden tőled telhetőt, akkor eleget tettél!

Source: New York Times

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.