Gyereknevelés Dániában – avagy tényleg boldogok a dánok?

gyerekneveles-dan-modra-1

Az utóbbi időben nagyon sokat lehetett hallani arról, hogy bizonyos felmérések évek óta a dánokat tartják a legboldogabb nemzetnek a világon és hogy a gyereknevelési módszerük is nagyon szuper. Én nem ismerem, hogy hogyan készítették ezeket a felméréseket és mennyire relevánsak, de amiket a gyereknevelés módszereikről olvastam az nagyon tetszett. Most az a szerencse ért, hogy első kézből tapasztalhatom meg, hogy mindez valóban igaz-e, ugyanis mi éppen most Dániába költöztünk gyerekestől, teljes háztartásostól. Na és hogy mik a tapasztalatok?




Menni kellett!

Én nem nagyon vagyok híve a külföldre költözésnek. Fiatalabban, gyerek nélkül már megéltem, hogy nem olyan jó idegenként létezni valahol, távol a családtól és a barátoktól. Nem is nagyon vágytam sehová, szép életünk volt otthon. Nem mondhatnám, hogy felvetett minket a pénz, de nem voltak mindennapi kenyérgondjaink, mindkettőnknek volt munkahelye és a kisfiúnk is jól érezte magát otthon. Nem nagyon akartunk eljönni, de olyan fejlődési és tanulási lehetőséget ígértek itt, amit nem lehetett kihagyni. (Nem, nem pénz miatt. Nem mondhatnám, hogy magasabb itt az életszínvonalunk.)

Szóval belevágtunk és ha már menni kell, akkor nagyon örültem neki, hogy éppen Dániába. Olyan tapasztalatokat remélek gyereknevelés téren, amit otthon nem tudok megszerezni és mindezt szeretném majd veletek is megosztani.
Azt olvastam egy könyvben, hogy nagyon fontos itt, hogy szabadon játsszon a gyerek, hogy hiteles legyen a felnőtt, hogy pozitívan tudjanak problémát megoldani. Csupa olyan dolog, amiben én is hiszek. Annyira remélem, hogy ezeket megláthatom majd a gyakorlatban is.

Egyenlőre egy valami van, amit bizton állíthatok: tényleg boldognak tűnnek!




Mosolyogni tessék! – mint Dániában

Az első dolog, amit megtapasztaltam itt, hogy nem félnek az emberek mosolyogni egymásra az utcán. Nem arról van szó, hogy mindenki, mint a tejbetök vigyorogva járkál, hanem hogy nagyon sokszor előfordul, hogy ha összeakad a tekintetük az embereknek, akkor össze is mosolyognak. Nem mindenki ilyen persze, csak valahogy mégis úgy érzem sűrűbben fordul elő velem, hogy rám mosolyog valaki, mint eddig bármikor. Ez pedig annyira, de annyira jól esik. Jó pár percre, órára bearanyozza egy-egy ilyen mosoly a napomat. Tudom, hogy sokan felhördülnek, hogy nem a külső tényezőknek kellene meghatároznia az emberek boldogságát, hanem belülről kell fakadnia, de egy közönyös vagy éppen negatív környezetben nekem nehezebb mosolyognom és jól éreznem magam, mint ahol kedvesek velem. Szóval jobban érzem magam, én is mosolygok, ettől más is jobban érzi magát és így folytatódik a végeérhetetlen lánc. Így a nemzeti összboldogság máris nagyobb. 🙂

A legnagyobb nyertesek pedig a gyerekek. Nemcsak hogy nyertek egy vidámabb, kiegyensúlyozottabb apukát és anyukát, hanem mert ezt a példát látják maguk előtt, amitől nagyobb nevelési erő pedig nem létezik szerintem.

Otthon is van ilyen mozgalom, hogy mosolyogjanak az emberek az utcán. Emögé én teljes vállszélességgel oda tudok állni, nagyon jó lenne mindenkinek. Bár értem, hogy nagyon nehéz azzal a bizalmatlansággal szembe menni, hogy nem értik az emberek, hogy a másik miért mosolyog és egyből valami hátsó szándékot feltételeznek.




Kolbászos-szalonnás kerítés

Sokan mondták nekem, hogy “könnyű úgy boldognak lenni, ha az embernek van pénze”. Ezzel nem teljesen értek egyet. Szerintem a pénz szükséges, de csak bizonyos fokig a boldogsághoz. Gondoljunk csak a sok depressziós hírességre, akiket mégsem tud a tengernyi vagyon kihúzni a súlyos depresszióból. De azt is tudom, hogy létminimum alatt élő embereket igenis megviselheti, ha nincs étel, amit az asztalra tegyenek, viszont attól a ponttól, ahol már nincsenek megélhetési gondok, szerintem már nem döntő tényező a pénz, vagy csak azt hisszük, hogy az.
Az tény, hogy Dániában kiegyensúlyozottabban vannak elosztva a fizetések, nem nagyon van, aki éhezik. (Ha jól tudom.) Viszont az is biztos, hogy mindenki iszonyú magas adót fizet (Európa egyik legmagasabb adókulcsa!), az időjárás nem mondható túl vidámnak, az állam a kocsihasználatot nagyon szabályozni próbálja, így az emberek 25%-nak van csak autója, a lakásárak pedig ha még lehet, még jobban elszálltak, mint otthon. Igaz, hogy magasabbak a fizetések, de nagyjából minden arányosan ugyanannyival többe is kerül, mint otthon. Úgy tudom persze valamivel nagyobb a vásárlóerő, mint otthon, de nem olyan sokkal, mint sokan azt elképzelik. Tehát valóban itt sincs kolbászból az a bizonyos kerítés, de meg tudják tartani valahogy így is a jókedvüket. Hogyan?

Problémamegoldás

A dánokról szóló könyvek, cikkek szerint van egy olyan tulajdonságuk, hogy még a legnegatívabb problémának is a pozitív oldalát keresik és persze a megoldást. Nincs kétségbeesés, nincs negatívkodás, problémamegoldás van. Egyenlőre még nem nagyon kerültem olyan szituációba, hogy lássam, ez a dolog hogyan működik, de nagyon szeretném. 🙂 Állítólag a gyerekeiket is erre tanítják, ami azért elég szuperül hangzik. Ez majd egy külön cikket is megér szerintem.

Tervezem, hogy kikérdezek óvó néniket/bácsikat (itt az utóbbiból is sok van), tanárokat és szülőket, hátha közelebb jutok a megoldáshoz. Igyekszem megismerni őket, a kultúrájukat és hogy mi az amit tényleg olyan szuperül csinálnak, mitől érzik magukat ebben az állandó szürkeségben is ilyen jól. Amint megtudok valamit, azonnal jelentkezem! 😉

Utóirat: Nem hogy a kerítés nincs kolbászból, de a boltban sincs egy normális kolbászuk. Majd meghalunk egy rendes kolbászos rántottáért meg egy rakott krumpliért! Segítség!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.