Minél egyszerűbb, annál jobb?

egyszerubb-gyerekkor

Ismeritek az érzést, amikor egyszerre túl sok új információt kaptok és úgy érzitek mintha átcsapnának a hullámok a fejetek felett? Vagy…emlékeztek, hogy milyen érzés mikor a vizsgára az utolsó pillanatban próbáltok felkészülni és a túl sok új anyag szinte maga alá temet?
A gyerekek még fokozottabban ki vannak téve a túlstimuláció veszélyeinek és hamar elfáradnak, túlpörögnek és szélsőséges esetben viselkedési problémák is kialakulhatnak náluk. De mit lehet tenni mindez ellen?




Nemrégen olvastam Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor című könyvét és találtam pár nagyon érdekes dolgot benne. (Egyébként szeretettel ajánlom mindenkinek – nekem nagyon-nagyon tetszett.) A szerző – elismert pszichológus-pedagógus – a magánrendelésén megfigyelte, hogy az angol gyerekek jelentős része ugyanúgy a poszttraumás stressz szindróma jeleit mutatja, mint amit a jakartai menekülttáborban lévő gyerekeknél tapasztalt. Arra jutott, hogy a sok, pici stresszhelyzet hatása összeadódik és végül ugyanolyan problémákat eredményez, mint ha a gyerekek rettegésben és nélkülözésben élnének.
Megoldásként az egyszerűsítést javasolja. Azt vallja, hogy minél egyszerűbb gyermekkort, körülményeket teremtünk a gyerekünknek, annál egészségesebb lesz mentálisan. Ez nagyon sok ponton ellentmond annak, amit ma szülőként csinálunk, hiszen minden szülő – én is – igyekszik a gyerekének mindent és abból is a legjobbat adni és végül már nem is vesszük észre, ha túlságosan elárasztjuk a gyereket információval, tárgyakkal és programokkal.

Payne véghez vitt egy kísérletet, amelyben ADHD-s gyerekek életkörülményeit “egyszerűsítette”. 4 hónapon belül a gyerekek 68%-a került át a klinikailag diszfunkcionális kategóriából a funkcionálisba, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy jelentősen növekedett a kisgyerek lehetősége arra, hogy hasonlóan élhessenek, mint a kortársaik és persze, hogy jobban elfogadtassák magukat a társadalommal. Ezen kívül a gyerekek a tanulás terén is nagyon szép eredményeket értek el az egyszerűsítés után. Ez óriási lehetőség egy figyelemzavaros hiperaktivitás szindrómával küzdő kisgyereknek és nem utolsó sorban a szüleinek, családjának is. Persze nem csak náluk működik…




Melyek azok a területek, ahol a szerző egyszerűsítést javasol?

1. Túl sok játék
2. Túl sok választási lehetőség
3. túl nagy sebesség
4. Túl sok információ

Kevesebb és egyszerűbb játék

Már régebben is eszembe jutott, hogy a kisfiam játékai közül néhányat elrakok, később majd előveszem, hogy akkor újra az újdonság erejével hassanak és úgy tűnik ez Mr Payne szerint is jó ötlet. 🙂 A sok játék ugyanis a megfigyelések alapján azt eredményezi, hogy a gyerek egyikkel sem játszik igazán, sokszor csak ugrál játékról-játékra. A túl sok választási lehetőség közül nem tudja, hogy hova nyúljon és mivel sajnálná bármelyiket kihagyni, így egyikben sem mélyül el igazán.
Ezen kívül a túl sok játék túl sok helyet foglal. Lehetetlen szép rendezetten, áttekinthetően tartani. Így azt is eredményezi, hogy a gyerkőc ránéz a játék hegyekre és úgy érzi, nincs mivel játszania, nincs amihez nyúljon.
Kim John Payne azt javasolja, hogy csak a legfontosabbakat tartsuk meg, azokat amikkel valóban szeret játszani és azokat, amik több dologra is felhasználhatóak. (pl.: építőkocka) A túl egyértelmű, túlstimuláló játékok jobb, ha eltűnnek.
Illetve, ami szerintem szuper ötlet: a játékkölcsönző. El lehet tenni játékokat és egy másik játékért cserébe ki lehet kölcsönözni az elrakottak közül egyet-egyet. Illetve egy barátnőm csinálja, hogy úgy vesznek új játékot, ha a gyerek kiválaszt egyet, amit eladhatnak.




A játékok közül is a legegyszerűbbek (pl.: fakocka) a legfontosabbak. Vekerdy Tamás egy nyilatkozata szerint az a jó, amikor a gyerek a belső képeit ki tudja vetíteni egy játékra, ezt pedig akkor lehet megtenni, ha az nagyon egyszerű. Például egy fahasáb fektetve lehet hajó, állítva daru. A végletekig kidolgozott játékokkal nincs dolga a gyereknek, nem kell és nem tud beleképzelni semmit, így az érdeklődését is hamar elveszíti.

Nálunk a nagyon-nagyon menő egyébként a Lego, illetve a Java. Annyi minden készül belőlük, hogy már nem is tudom számon tartani és a kis 3 éves olyan történeteket sző az építményei köré, hogy csak ámulunk. Mindenkinek nagyon ajánlom az ilyesfajta építő játékokat, már akár nagyon pici kortól is. Szerintem – és úgy látom a gyerek szerint is -ezekből is a minél kevésbé kidolgozott a legjobb, mert abból lehet annyifélét építeni, amennyit csak akar. Nyugodtan szakadjatok el az összeépítési útmutatóktól is!

Kevesebb információ

Talán ez a rész az, ami engem a legjobban megfogott Mr Payne könyvében. Észre sem vesszük és ömlesztjük az információkat a gyerekeinkre.
Nekik még egy-egy híradó vagy egy-egy 12 éven felülieknek szánt film borzasztóan sok új információt – és nem feltétlenül kellemeseket – tartalmazhat.
Nagyon érdekes volt olvasni a kisfiú esetét, aki nagyon félt az autóban és állandóan arra kérte a szüleit, hogy lassabban menjenek, illetve egyéb szorongásos tüneteket produkált. A kisgyerek szülei politikailag nagyon aktív életet éltek és az életük ezen területéről rendszeresen beszéltek a gyerek előtt, illetve nem volt ritka, hogy együtt nézték a hírcsatornát a kisfiúval. Nagyon büszkék voltak rá, hogy az ő gyerekük mennyire tájékozott, csak azt nem értették, hogy miért fél annyi mindentől. Ekkor kerültek Kim John Payne-hez és a sok TV és túl sok – talán gyereknek annyira még nem is való – információ elhagyása után a kisfiú állapota rohamosan javulni kezdett.

Nem is vesszük észre, hogy a kicsiknek, akiknek még minden új, mekkora újdonságot tud egy-egy dolog jelenteni. Ezeket a dolgokat – ugyanúgy ahogy nekünk, felnőtteknek – fel kell dolgozniuk és ehhez időre van szükségük. Ne zúdítsunk mindent egyszerre a gyerek nyakába, mondván, hogy teher alatt nő a pálma. Ráér még a híradóval szembesülni később is.

Kevésbé feszített tempó

A gyerekeket manapság a szülők különóráról-különórára fuvarozzák (aki megteheti) és ezzel a gyerekek rettenetesen sok szabadidőtől esnek el. Ezen kívül sok a házi feladat is, nem is marad idő a szabad játékra, az ide-oda rohangálásra, amitől igazán – lelkileg és testileg – egészségessé válhatna a gyerek. A neves fejlődés lélektani szakértő, David Elkins szerint a gyerekek az utóbb 2 évtizedben több, mint 12 óra szabadidőtől estek el. De nem csak Mr Payne, hanem pl. Vekerdy Tamás és Maria Montessori szerint is a szabad játék az, ahol igazán fejlődik a gyerek és nem az, ahol a szülők beavatkoznak és mindenáron fejleszteni akarnak. Maria Montessori szerint a gyerekek ösztönösen kezdenek el játszani az éppen a saját fejlettségi szintjüknek megfelelő és éppen az adott időszakban saját magukat legjobban fejlesztő játékkal – ami sok esetben nem biztos, hogy az, amit a felnőtt elképzel. 😉

Hagyjuk unatkozni is!

Hagyjuk néha, hogy unalmában arra legyen kényszerítve, hogy maga találja ki, hogy mit csináljon. Nem kell a gyereket valakinek folyamatosan szórakoztatnia, hagyjuk, hogy néha kreatívan és önállóan döntsék el, hogy mi legyen a következő dolog, amit csinálni szeretnének. Ahogy a kínai filozófiában a Jin kiegészíti a Yang-ot, ugyanúgy ahhoz, hogy az aktív időszakokat értékelni tudja, kell egy periódus, amikor unatkozik. Hagyjuk, hogy legyen ilyen is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.