Az egyik legfontosabb megőrizendő gyermektulajdonság: a kitartás

gyerek-kitartas

Ahhoz, hogy valamiben sikeres lehessen az ember fia/lánya, legtöbbször bizony végig kell szenvednie magát rengeteg buktatón, hibán, előre nem látott akadályon.




Általában attól lesz valaki sikeres, hogy nem futamodik meg az első akadály felbukkanásakor, hogy hajlandó újra próbálkozni esetleges nehézségek felmerülésekor is. Sőt, a legsikeresebb akkor, ha a buktatókat, hibákat nem negatívumként, hanem kihívásként, olyan dologként éli meg, ami előre viheti és örömmel megy neki újra az akadálynak.
Persze mondhatjuk, hogy ez nyilvánvaló, hiszen aki feladja az első próbálkozás után, természetesen nem fog eljutni a célig soha, mégis sokan leszünk idegesek, mikor a kisgyerekünk hibát hibára halmoz.
Jó, ha tudjuk, hogy pszichológusok a kitartást a sikeresség egyik legfontosabb faktoraként, előjelzőjeként jelölték meg, egy stanfordi kutatás szerint pedig még az intellektuális fejlődésre is nagy hatással van.

“Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható.”
Thomas A. Edison

A jó hír az, hogy kitartás is olyasmi, amit lehet befolyásolni azzal, hogy a gyerkőcöt milyen ingerek érik. Lehet kitartásra nevelni a gyereket és lehet afelé is terelni, hogy ne próbálkozzon, úgysem fog sikerülni. Nyilván minden szülő az előbbit szeretné.




Hogyan lehet a gyerkőcöt kitartóbbá nevelni?

1. “Soha ne segíts egy gyereknek olyasmiben, amiről úgy gondolja, hogy egyedül is meg tudná csinálni.” – Maria Montessori

Biztos volt már olyan élményetek a picikétekkel, hogy ragyogó arccal újságolja, hogy “Anya! Meg tudtam csinálni egyedül!” Ugye milyen jó érzés ekkora örömet látni a gyerkőc arcán?
Hogy minél többször érhesse hasonló élmény és emiatt merjen még több dolgot megpróbálni egyedül, ezért kellene, hogy pici baba korától hagyjuk, hogy egyedül (is) csináljon dolgokat!
A szülők hajlamosak jó szándékúan segíteni a gyereknek, sokszor még indokolatlan esetben is. Például segítünk elérni a babának a csörgőt, miközben ő kapaszkodik érte. Még nem sír, csak próbálkozik. Pedig mennyire fejlesztő lehet neki, ha próbálkozik és egyedül sikerül esetleg valahogyan odaküzdenie magát. Aztán később sokszor nem hagyjuk, hogy egyedül próbálkozzon az evéssel, mondván, hogy még úgysem találja el a száját sem, ráadásul összekeni az egész konyhát, mi pedig takaríthatunk. Pedig a baba is csak úgy tanulja meg, ha próbálkozhat. Azok a gyerekek, akiknek már egész pici korukban hagyták, hogy egyedül próbáljanak meg enni, sokkal hamarabb tanulják meg használni az evőeszközöket, ráadásul még a finommotorikájuk is fejlődik.
A kisgyereknek hagyjuk – ha van időnk – hogy egyedül öltözzön, egyedül rakja össze a játékát, egyedül öntsön magának vizet, mindent egyedül csináljon, amit egyedül szeretne és nem veszélyes. Egyedül lehetőleg ne álljon például a tűzhely mellett, de ha szeretne segíteni tésztát gyúrni, azt miért ne?
Ha mindig mindent megcsinálunk helyette, ha kivesszük a kezéből a dolgokat, hogy majd mi megmutatjuk, hogy hogyan kell ezt, mert nem jól csinálja, akkor azt közvetítjük neki, hogy hibázni nem szabad és jobb, ha csak olyan dolgokba kezd bele, amit biztosan meg tud csinálni. Így szépen lassan megtanulja, hogy ami elsőre nem megy, azt jobb ha abba is hagyja. Pedig a gyerekek nem így születnek, hanem szeretnek próbálkozni, próbálgatni dolgokat, csak egy idő után, ha folyton negatív visszajelzés éri őket, akkor inkább abbahagyják.
Tudom, óriási türelem kell hozzá, hogy végignézzük, ahogy küszködnek egy-egy dologgal, de megéri. Nem csak hogy előbb tanul majd meg dolgokat, de a személyiségfejlődése is pozitívabb irányba halad majd, ha rábíztok ezt-azt.
Azt azért fontos megjegyezni, hogy ha a gyerkőc kéri, hogy segíts, akkor ne utasítsd vissza. Annyi a lényeg, hogy próbálj meg minél kevesebbet beavatkozni…

2.Tégy kevesebbet!

Ezt a szuper dolgot a Pikler módszerrel kapcsolatban tanultam. Ha segítesz is, nem muszáj megcsinálnod az egész folyamatot helyette. Ha nem tudja egyedül felvenni a cipőjét, akkor akaszd be oda az ujjacskáját, ahonnan menni fog neki egyedül is. Ha nem tudja egyedül elérni a csörgőt, akkor rakd közelebb neki. Ha csak picit segítesz, akkor a végső győzelem és sikerélmény még így is a picié marad, plusz még így is sokkal-sokkal többet tanul majd, mintha valaki teljes egészében megcsinálta volna helyette az adott dolgot.




3.Óvatosan a jutalmazással!

A jutalmazással van rá esély, hogy elveszed a gyerkőc kedvét egy olyan dologtól, amit egyébként szívesen csinált volna. Például ha felajánlasz neki pénzt minden elolvasott könyvért, akkor az a benyomása támadhat, hogy az olvasás valami olyan rossz dolog, amit csak úgy lehet elviselni, ha az ember kap valamilyen ajándékot a végén. Ez éppen ugyanaz a kategória, hogy a kötelező olvasmányoktól a legtöbb gyerek szenved, aztán felnőttkorban újraolvasva pár könyvről kiderül, hogy nem is olyan borzasztó, sőt! De akkor miért nem tetszett gyerekként? Mert kötelező volt! Az volt a jutalom, hogy nem kaptunk egyest, ha elolvastuk és ezzel már el is rontották az olvasás élményét. Persze lehet néha jutalmazni, de ne tegyük ezt szokássá. Ha hozzászokik a gyerkőc a jutalomhoz, akkor később, ha már esetleg nincs több jutalom, akkor nem szívesen csinálja majd azt a dolgot sem, amit egyébként szeretett.

4. Ne szidd meg, ha elront valamit, de nem szándékosan!

Például, ha önteni szeretne magának a poharába vizet, de véletlenül melléönti, akkor nem jó neki azt mondani, hogy „Jajjj, kisfiam! Mit csináltál már megint?” vagy még rosszabb esetben kiabálni vele, amiért rendetlenséget csinált. Ehelyett jobb, ha elmondjuk neki, hogy mit csinált rosszul és buzdítjuk rá, hogy újra próbálkozzon vagy együtt töltötök újra vizet a pohárba, ha úgy látod, hogy még biztosan nem fog menni. Ha a hibázásoknál folyton szidást kap, akkor félni fog belekezdeni dolgokba. Persze, ha szándékosan locsolja szét a vizet a szobában, akkor azt nem kell hagyni!  Érdemes kijelölni határokat és azt be is tartani, tarttatni.
Egyébként is, mire megyünk azzal, ha olyasmiért szidjuk meg, amit esetleg ő maga sem úgy szeretett volna csinálni??? 🙂

5. Ha nagyon nem megy valami…

Amikor valami nem megy a gyerkőcnek, mert egyszerűen még fizikai korlátai vannak (pici még vagy nem olyan fejlett a finommotorikája, stb…) és kétségbe esik, akkor nyugodtan elmondhatjátok neki, hogy ne izguljon, ha még nő egy kicsit, akkor már menni fog és hogy ennyi idős korotokban még valószínűleg Ti sem tudtátok megcsinálni a szóban forgó dolgot. Azt is jó, ha hangsúlyozzátok, hogy az a lényeg, hogy sokat gyakoroljon, sokat próbálkozzon, mert úgy tudja a leghamarabb megtanulni, hogy mi hogyan működik. Az a lényeg, hogy tartsátok fent a motivációját, hogy a jövőben még próbálkozzon.
Pszichológusok végeztek egy olyan kutatás, ahol azt figyelték, hogy azok a gyerekek, akiknek azt mondták, hogy az intelligencia fejleszthető, mérhetően jobban teljesítettek hosszú távon, mint akikkel azt tudatták, hogy sajnos annyira intelligensek amennyire, ezen már nem fognak tudni változtatni. A gyereknek tudnia kell, hogy mindig tud fejlődni és hogy van tovább! Ha elhiszi, hogy a tud változtatni azokon a dolgokon, amik esetleg nem mennek most olyan jól neki, akkor nem veszti el a motivációját a próbálkozáshoz.

6. Ne hasonlítgassátok más gyerekekhez!

Sokunk gyerekkorában előfordultak azok a mondatok, hogy „Bezzeg, az Ágika ötös dolgozatot írt. Akkor te miért nem tudtad olyan jól megírni?” A hasonlítgatás nem mindig motiváló és visszaüthet. A gyerek úgy érezheti, hogy nem elég jó Neked, pedig ő benned bízik meg a világon a legjobban. Ha sokszor hallja, hogy mások jobbak nála, kisebbrendűségi komplexust alakíthatunk ki benne, márpedig ez sem a sikeresség előszobájának számít.

7. Dicsérjük az erőfeszítéseit!

A túl sok, a túl kevés és a nem helyes dicséret is rossz lehet. Mit jelent az, hogy nem helyes? Például, ha azt hangoztatjuk, hogy a gyerkőcünk a világ legszuperebb lénye, el sem tudunk tőle jobbat képzelni és szerintünk ő a világon a legokosabb és a legügyesebb is.
Miért rossz ez? Mert ezentúl a gyerekünk ennek szeretne megfelelni és emiatt vagy teljesítménykényszeres lesz vagy szorongani fog bármit megpróbálni. Félni fog, hogy mi van, ha kiderül, hogy van az osztályában tőle okosabb, mert a másik jobb jegyeket kap. Esetleg félelemmel gondolhat majd egy közelgő sportversenyre, mert mi van, ha kiderül, hogy nem ő a legügyesebb.
Valahogyan úgy kellene dicsérni, hogy ne úgy csapódjon le a gyerkőcben, hogy elvárás a jövőben is a nagyon jó teljesítmény. Például az jó, ha a gyerekünk erőfeszítéseit dicsérjük. Egy kettes dolgozat után is igenis meg lehet dicsérni, ha tudjuk, hogy sokat készült és megtett minden tőle telhetőt. De ha nyert egy sportversenyen, akkor is elmondhatjuk neki, hogy mennyire büszkék vagyunk rá és tudjuk, hogy eszméletlenül megdolgozott a sikerért. Ezekből meg tudja tanulni a gyerkőc, hogy nem feltétlenül az elért eredmények számítanak, hanem az, hogy mennyit dolgozott érte.
A keresztlányom 2015-ben megnyert egy irodalmi versenyt és megdöbbenve hallottam, hogy 2016-ban nincs kedve menni. Nem az lenne a normális, hogy ilyenkor a gyerek tűkön ülve várja a következő megmérettetést?
Szegényke arról számolt be, hogy óriási a nyomás rajta, mivel tavaly első voltés idén úgy érzi, hogy most is mindenki ezt várja tőle.
Harmadik lett… Ennek már nem is tudott annyira örülni. Nekem úgy újságolta a hírt, hogy „Képzeld, idén CSAK harmadik lettem.” Pedig ez is milyen szép eredmény egy országos versenyen, nem?
Ilyesmi az is, amikor túl sokat dicsérünk. Utána esetleg szoronghat a kisgyerek, hogy hogyan fogja ugyanazt az eredményt elérni és nem lesz kedve próbálkozni, inkább hagyná előre az egészet.

Próbáljuk meg megtartani valahogyan a picikékben a velük született kísérletező kedvet, a motivációt a jó dolgok alkotására. Ezzel hozzájárulhatunk, hogy ne küszködésként éljék meg az életet, hanem örömmel menjenek egyik kihívástól a másikig.

Ha ez a cikk tetszett, olvasd el ezeket is:

optimizmus

ne hasonlítgasd

hibazni

hogyan kell jól dicsérni

Fontos-jellemvonások-1 -önuralom

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.