Az apa is fontos?

apa

Vannak apukák, akik szeretnének nagyobb részt a gyereknevelésből, mint amit az anya átenged nekik. Kirekesztve érzik magukat, mert bár egyre elfogadottabb nézet, hogy az apukák is tudnak bánni a gyerekekkel, sokan még mindig úgy gondolják, hogy az apa csak egy másodhegedűs az anyuka mellett.
Más apukák annak örülnének, ha otthon csak le kellene ülni a fotelbe meccset nézni és senki nem zavarná őket. Sem az asszony, sem a gyerekek. A feleség intézze a gyerkőcöket, aztán, ha majd már alszanak, akkor tévézhetnek együtt…
Aztán vannak olyanok is, akik elváltak a feleségüktől és keveset látják a gyereküket.

Mennyire fontos, hogy mennyit és hogyan foglalkozik az apa a gyerekkel? Elég, ha az anya “elég jó” és az apukák hátradőlhetnek nyugodtan?

Tanulmányok azt mutatják, hogy igenis nagyon fontos, hogy az apa mennyire szeretetteljes és támogató és mennyire gondolja úgy, hogy “az apa is szülő”. Megfigyelték, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknek az apukájuk is jelentős részt vállalt a nevelésükben (és nem csak pár pofon vagy kiabálás erejéig), sokkal fejlettebbek a kognitív-, nyelvi- és szociális képességek és jobb tanulmányi eredményeket érnek el.
Egyes pszichológusok az elhízást, a drog- és alkoholfüggőséget és a bűnözésre való hajlamot is összefüggésbe hozzák az apával való rossz vagy semmilyen kapcsolattal.




De mitől lesz annyira fontos az apa szerepe?

Határok felállítása és empátia

A kutatási eredmények alapján az anyukák kevésbé tudnak tiszta határokat felállítani a gyerkőcöknek, míg az apukák következetesebbek tudnak lenni ezen a területen. Ha az apu megmondta, akkor nincs mese, annak úgy kell lennie, míg az anyukáknak hamarabb megesik a szívük a kisgyereken.
Megfigyelték azt is, hogy az apuka gyerekkel töltött ideje egyenes arányosságot mutat a gyerek felnőttkori empátiájának mértékével. De mi köze van az empátiának a határok felállításához?  A tudósok úgy magyarázzák, ha a gyerkőc megtanulja, hogy meddig mehet el, mi az amit megtehet és mi az, amit már nem, mi az, ami másoknak bántó, azzal megtanulja tisztelni a másik egyén szükségleteit és jogait, igényeit, ebből pedig egyenesen következik, hogy megtanulja az empátia képességét.

Segítség az anyának

Mi együtt élünk a férjemmel és még így is hajlamos vagyok néha besokallni. Túl sok néha a munka, háztartás, gyerek kombó, kellene a kikapcsolódás. Szeretnék írni, sportolni, aludni, moziba menni… Ha nem lenne a férjem és nem lenne annyira segítőkész, amennyire az, el sem tudom képzelni, hogyan oldanám meg a mindennapok logisztikáját úgy, hogy közben a kisfiamnak kiegyensúlyozott, mosolygós anyukája legyen.

Amikor elfárad egy anyuka, akkor többször ingerült a kisgyerekkel, még olyan esetekben is, amiken máskor esetleg simán átlépne, esetleg a kisgyerek nem is csinált semmit, csak “rajta csattan az ostor”. (Sajnos nálunk is néha előfordul…szerintem mindenkinél.)
Az anyukáknak elképzelhető, hogy segítségre van szükségük, ezen kívül rendszeresen szabadidőre, ha rossz alvó a kisgyerek vagy beteg, akkor egy-egy éjszakára, amikor kialhatják magukat, stb…

Több idő jut a gyereknek

Én azt vallom, hogy a gyereket, amikor elvan egyedül, akkor hagyni kell, hogy kibontakozzon és nem szabad beavatkozni az önálló kis felfedezéseibe, viszont, amikor igényli a szülő társaságát, akkor le lehet mellé ülni játszani. Ha csak az anyuka befogható az ilyesmire, mert az apuka nincs otthon vagy ő “nem tud mit kezdeni a gyerekkel”, akkor az az idő, amit a szülő rá tud áldozni a gyerekre, természetszerűleg lecsökken. (Egyébként ugyanez a helyzet azoknál a szülőpárosoknál, ahol a gyerekkel való játék csak és kizárólag az apa feladata.)
Ha senkinek nincs ideje a gyerekre, de az társaságra vágyik, akkor sokszor berakjuk/berakják a gyerkőcöt TV elé, hogy ha már nem tud egyedül játszani, akkor majd ez lefoglalja. Ha ehelyett az apukájával tudna játszani, birkózni, labdázni, az messzemenőkig jobban fejlesztené őt.




Birkózás és egyéb “apás” játékok

Nagyon fontos, hogy mindkét szülő játsszon néha a gyerekekkel. Az apukák máshogyan játszanak, mint az anyukák, más készségek tudnak fejlődni az apás játékoknál, mint az anyásoknál. Birkóznak, lovacskáznak, üldözik egymást a gyerekkel a szobában.. Néhány szülő kiiktatja ezeket a játékokat, mondván, hogy “agresszív lesz tőle a gyerek”. Ne tegyétek! Ennek éppen az ellenkezője igaz. A kisgyerek, akivel az apukája hancúrozott, birkózott, játékból verekedett megtanulja hamar, hogy mi a különbség a valós agresszió és a játék között. Persze nem kell túl durvába elmenni, ezt mindenki meg tudja becsülni, hogy még mi az, amit szabad.
Nem is gondolná az ember, hogy ezeknek a játékoknak milyen fejlesztő hatásai vannak mind fizikálisan, mind szociálisan. Eleve a nagy intenzitású mozgástól az idegrendszerük, az agyuk és az izomzatuk rakéta gyorsasággal fejlődik. Például, amikor az apuka a kanapéra dobálja a kisgyereket, vagy a magasba emeli és annak egyensúlyoznia kell az hasonló hatásokat fejt ki, mint a hintázás. (A dobálással kicsiknél óvatosan, illetve 1 év alatt egyáltalán ne!) A birkózásban megtapasztalja azt is, hogy milyen a domináns aput legyőzni, de azt is, hogy nem mindig csak nyer, hanem néha veszít is az ember. Amikor az apa visszavonul és átengedi a domináns pozíciót a gyereknek, akkor a cselekedeteivel közvetíti azt a fontos üzenetet, hogy “Nem fontos mindig dominánsnak lenni. Az erősek attól erősek, hogy át tudják engedni a domináns szerepet a gyengébbeknek”.

Mintakövetés

A gyerekek MINDIG a szüleik mintáját követik. Az életüket nagyban befolyásolja, hogy mit láttak, mit kaptak otthon a szüleiktől. A minta az apukájuktól befolyásolni fogja, hogy hogyan viselkednek majd a társas kapcsolataikban, milyen férjek/feleségek lesznek és hogyan bánnak majd a gyerekeikkel… Ne várjuk a gyerekeinktől, hogy jobbak legyenek tőlünk.
Viselkedj úgy, ahogy a gyerekedtől is elvárod, hogy viselkedjen. (Miközben összhangban maradsz önmagaddal.)
Emiatt van az a jelenség is, hogy az emberek felnőttként akaratlanul is úgy viselkednek, ahogy a szüleiktől látták és elhangzik a mondat, hogy “Teljesen olyan leszek, mint apám. Ő mondta/csinálta mindig ezt.”




Az már szinte közhelynek számít, hogy a lányok az apjukhoz hasonló párt hajlamosak választani. Ha az apa szeretetteljes és védelmező volt, akkor a lány nem fog az erőszakos és durva fiúval kapcsolatba kezdeni vagy ha mégis, akkor rövid úton megszabadul tőle. Amilyen példát látott maga előtt, olyan kapcsolatot tart majd elfogadhatónak a saját életében is. Viszont az agresszív apukák lányai nem találják annyira kirívónak, ha egy fiú erőszakos velük, hiszen ezt látták otthon is, miért tűnne ez természetellenesnek. Hiszen az anyukájuk is elviselte, ők miért ne tudnák?

A fiúknak pedig az apa a minden, a példakép, aki mindent jól csinál, a hős. A fiúk általában az apukájuk mintáját utánozzák le. Ha az apuka bántó és agresszív volt, akkor ők is ezt a viselkedést fogják másolni. Ha viszont gondoskodó, szerető apukájuk volt, akkor nagy valószínűséggel belőlük is ilyen ember válik majd.

Mi van, ha megromlott a házasság? Maradjunk együtt a gyerek kedvéért?

Természetesen csak a gyerek kedvéért fenntartani egy házasságot és az ő jelenlétében ölni egymást, esetleg feszült légkörben nevelni nem egészséges. A válás után általában a törvények az anyáknak ítélik a gyerekeket, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az apukának ki kell lépnie a gyerek életéből, sőt… Még ekkor is lehet szeretetteljes és kötődő kapcsolatot építeni gyerek és apa között. Kell is! A válás óriási trauma mind a fiúk, mind a lányok életében. Egy szerető, gondoskodó apuka, aki ott van, ha kell, nagyban meg tudja ezt könnyíteni a gyerekeinek. Az anyukáknak is szem előtt kell tartaniuk ekkor, hogy nem szabad a gyereket felhasználniuk az ex-partner elleni bosszúhadjáratban, hiszen ezzel a gyerekeknek ártanak a leginkább. A legfelnőttesebb befejezés egy házassághoz, ha az anyuka békében átengedi a gyerekeket az apukának, amikor a gyerekek találkozni szeretnének vele és örül, ha az apukával is jó a kapcsolat. Az apa gyerekek előtt való befeketítése semmiféleképpen sem járható út.

“Az apa is fontos?” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Szia. Ezt az apa-fia példakép dolgot cáfolnám. A bátyám az élő példa erre. Nem részletezem, milyen volt az édesapánk gyerekkorunkban (ma már teljesen más, lenyugodott és midenkivel igyekszik kijönni, aminek nagyon örülünk), a bátyám teljesen az ellentéte lett. Nem agresszív, senkivel nem veszekszik, és inkább háttérbe szorul, csak ne legyen konfliktus. És én teljesen más karakterű emberhez mentem hozzá…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.